2021-2022 Tanévnyitó – Nagyvárad-Újvárosi templom
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim a Krisztus Jézusban!
Tisztelt akadémiai közösség, kedves vendégeink, kollégák, családtagok, kedves első- és felsőbb-éves hallgatók! Nemcsak úgy közhelyesen és formálisan mondom, hanem hiszem is, hogy Isten hozott ma mindenkit ide. Mindenkit, akár itt van, személyesen, akár pedig az éter hullámain, a digitális technika által megjelenített módon kapcsolódik is be a PKE 2021-2022-es tanévnyitó ünnepségébe!
Engedjék meg, hogy tanévnyitó beszédemet kissé rendhagyóbb módon tartsam meg, rövidebbre fogva most azokat az akadémiai életünkkel kapcsolatos részterületi adatokat, amelyeket ilyenkor, a kollégák segítségével összeállítottunk és rendszerint el is mondunk. Annyit azonban mindenképpen hangsúlyozni szeretnék, hogy a PKE két karának négy tanszékén, összesen 18 szakon folyik a képzés. Alapképzésben (12): Képzőművészet- Grafika, Zene, Magánének, Magyar, Német, illetve Angolnyelv- és irodalom szak, Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája, Szociális munka, Szociológia, Kereskedelmi-, turisztikai szolgáltatási egységek gazdaságtana, Bank és pénzügy, Menedzsment. Mesteri képzésben (6): Európai szociálpolitikák, Vizuális kommunikáció, Vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, Idegenforgalmi gazdálkodás, Többnyelvűség és multikulturalitás, Fordító-Tolmács. Az anyakönyvezések és beiratkozások is lassan lezárulnak és örömmel jelentem, hogy az Erdélyi Magyar Magánegyetemi Hálózatban működő régió egyetemén: alapszakon 251, mesterképzésben pedig 110, összesen 361 hallgató kezdi meg az idei tanévben egyetemünkön a tanulmányait. A 2021-2022-es tanévben a hallgatói összlétszám 844. A főállású oktatók összlétszáma 75. A Debreceni Egyetem kihelyezett képzésein 94 hallgató tanul a Gépészmérnök, a Vidékfejlesztési agrármérnök és a Mezőgazdasági mérnök szakokon. Ezek mellett természetesen folytatódik az új szakok honosítása vagy előkészítése.
A Gazdaság- és Társadalomtudományi, illetve a Bölcsésztudományi és Művészeti Karokon történtekről, programokról, eseményekről, kiadványokról, projektekről folyamatosan értesülhettünk az elmúlt tanév során. Két nap múlva jubileumi konferenciával ünnepeljük a magyar nyelvű gazdasági képzések 25 éves évfordulóját, hangsúlyozva azt, hogy Romániában a rendszerváltás után elsőként nálunk indult magyar nyelvű gazdasági képzés. Az ilyenkor kiosztásra kerülő MNB Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjak díszokleveleinek átadására is hamarosan sor kerül majd.
Az egyetemi Szenátus javaslata alapján, az Igazgatótanács azt a határozatot hozta, hogy a 2021/2022-es tanévet hibrid oktatási formában kezdjük.
...............
Azzal kezdtem, hogy számunkra minden tanévnyitó egy ünnepnap. Igen, sajátságos világkorszakunk eseményeinek, kiszámíthatatlanul felgyorsult és nemegyszer úgy-érzett és vélelmezett bizonytalanságainak forgatagában, a mostani tanév kezdetén is az ünnep kifejezést használom, mert minden év-kezdet, jelen esetben a tanév-kezdet is ünnep, mert az Universitas közösségébe belépők vagy az elkezdett utat folytatók, élni akaró és életképes közösségéről beszél ma minden. Az ünnep alapértelme szerint (ün-nap, in-nap, idv- vagy üdv nap) szent nap, mivel arra az Örökkévalóra mutat, akit semmilyen cancel culture-törekvés sem képes eltörölni. Az előbbiek okán kedvenc etimológiai szótaram (Cz-F) szerint az ünnep, az esztendő során egyfelől olyan nap, amikor az ember a testi, főleg külső munkáktól megpihen, és a több az élet-jegyében, a lelki üdvösségre szolgáló jámbor, jóságos cselekedeteket gyakorol (templomba megy, Istent hallgatja). Másfelől meg olyan nap, amelyen az ember valamely örvendetes, nagyszerű esemény emlékét, alkalmát tiszteli meg. Ilyen alkalomra került sor a minap is, amikor Csíkszeredában álltunk meg egy pillanatra ünnepelni, társegyetemünk a Sapientia EMTE 20 éves jubileuma okán.
Szükségünk van ilyen ünnepnapra a mai sokféle világkrízises, válságos korunkban is, mert miként az ókori görög filozófus, Démokritosz tartotta, az „élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadó nélkül”. Egyetemünk alapvető értékrendjének megfelelően a tanévnyitó ünnepét ma egy istentiszteleti élettérben, a templomban tesszük, a görög filozófia terminológiájával is mondott örök és teremtő Logosz vendégfogadójában. Igen itt, ahol mindenekelőtt hálát és köszönetet mondunk az örökkön Létező és megtartó Istennek, ugyanakkor áldását kérve a továbbiakra is. Biztos és fixpontot jelentő hitünk és keresztyén értékrendünk nem egy időszakos korideológia korszelleme, hanem az Élet Urának szabad és tiszta levegőjében élni, felelősen és szabadon művelni és őrizni akaró szolgálata.
Amennyiben elfogadjuk Cicero gondolatát, hogy a történelem az élet tanítómestere, akkor legyen szabad most ünnepi érzésekkel és gondolatokkal arra emlékeztetni, hogy 100 esztendővel ezelőtt (1921. aug. 16-án), éppen ebben a vendégfogadóban került sor az élni akaró élet ünnepére, amint Tabéry Géza írta a partiumi kis parlament megalakítására. Egyetemünk főiskolai elődjének (SIRF) névadó püspöke, Sulyok István ébresztő és sorsalakító koordinálása mellett, ekkor hívták létre a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet. De ezekben az esztendőkben jöttek létre a Szatmári, a Nagyváradi, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyék is. Történt mindez annak következményeként, hogy egy esztendővel korábban, 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-i Trianon palotában mohó, éhes szellemek és avatatlan kezek ceruzát vettek a kezükbe és teljesen átszabták a korabeli Európa térképét, benne a Kárpát-medence Magyarországáét. Levágott testrészeivel olyan lett ekkor a Máramarosi-Partiumi-Bánsági régió (is), mint egy horrorfilm torzója.
Távol álljon tőlem az, hogy ezek az önsajnálkozás, a szenvelgő panaszkodás és nyavajgás, a mindig másra mutogató és mást hibáztató beszéd gondolatai legyenek. Nem, hanem sokkal inkább az arra való figyelemfelhívás, hogy a száz esztendővel ezelőtti rövid útkeresés után, a megcsonkolt közösség, a quo vadis bizonytalanságában, túlélő képességével rögtön megtalálta és ki is küzdötte a szuverén szabadság útjának modus vivendijét. Másfelől pedig a példaállítás hangsúlyozása is ez, amelyet jóleső érzéssel teszek meg, hiszen a korszak mozgatórugó-személye Sulyok István püspök volt, akinek jelmondata az volt, hogy Sursum corda! Fel a szívekkel! (Fel a lélekkel, a szellemmel, az akaró tettrekészséggel.) Ő megmutatta, hogyan kell talpra állni és alkotó módon talpon maradni, s miként kell az embernek a maga korában helytállni: hittel, tudással, emberséggel. Nem papolt, nem öncélúan vagdalkozott, hanem az utókor számára kézzelfogható valóságot teremtve tette a dolgát, gazdag örökséget hagyva maga után. Volt világképe, világterve, s azért lehetett sorsformáló, jövőt-teremtő ember, mert képes volt vert helyzetből sikert kovácsolni. Mi kellett ehhez? Nem megingatható szilárd hit és magasan képzett tudás, mert alapképzettsége mellett több nyelven beszélt, pénzügyi, adminisztratív-jogi ismeretei mellett pedig bankvezető volt, aki olyan szociális érzékenységgel és felelősséggel bírt, hogy arra még a korabeli múltat eltörölni akaró marxista korszellem képviselői is csak irigységgel tekintettek.
Kedves fiatal barátaim! A történelmi előzmények, a személyes példák és események helyes, józan ismeretére mindig szükség volt, van és lesz, mert azok emlékeztetnek, figyelmeztetnek, bátorítanak, sőt korszerű, józan újrakezdésre és kitartásra tanítanak. Ma a múlt-eltörlés korideológiáját lihegők szellemileg felkavart világában egykönnyen legyinthetünk, hogy a történelem olyan unalmas, de azt mondom, hogy helyes történelemszemléletre, -ismeretre és vízióra szükség van, mert az egyfelől megóv a gyökértelenség kiszolgáltatottságától, és a forgandó korszakok – embert, közösséget anatomizáló és atomizáló – olyan-amilyen korideológiáinak, világtrendjeinek, embertelen, jövőtlen létbizonytalanságától. Másfelől pedig gazdagon felhalmozott szellemi tapasztalatával segít felülemelkedetten tájékozódni és korunk mindennapjaiban eligazodni vagy éppen viszonylag nagyobb stabilitással megkapaszkodni. Nyomatékos és hangsúlyos ez ma is, hiszen egy új világkorszak átalakuló, globális és lokális, mondhatnám, hogy föderalista vagy szuverenista átrendeződő folyamatában élünk. Abban, amelyben a jobb időket megélt nyugati világ civilizációja ma kisajátítja és mellékvágányra állítja az egészséges szabadság és fejlődés eszméit, egymással szembe fordítva az élet normális fejlődését biztosító konzervatív és progresszív értékek, egymással harmonizáló, egymást normálisan kiegészítő mozgató rúgóit. Ma azért lehetünk itt így, mert akik a maguk korában helytálltak, azok hittek Istenben és jól felkészülten cselekedtek.
Régiónk, a Partium ma egy több szempontból is egymásnak feszülő erők és kultúrák ütközőzónája. Ezen a régió-hajón csak akkor kapaszkodhatunk és maradhatunk meg, ha először is hitünk az abszolút megkérdőjelezhetetlen és sohasem relativizálható örök isteni valóságba és értékrendbe kapaszkodik. Másodszor, ha régiónk házainak hazáját, lokális társadalmunkat, korszerűen és felkészülten fejlesztjük tudásalapúvá. Harmadszor pedig szerves hálózati szisztémába kapcsolódva működünk együtt és dolgozunk össze azokkal az egyetemi vagy társadalmi, gazdasági szereplőkkel, akik hasonló elvek szerint gondolkoznak és cselekszenek. Az ma a mi dolgunk, hogy a realitás talaján józanul a földön járjunk, de felfelé tekintsünk. A küzdelmeket kihívásként megélve, elbizonytalaníthatatlanul higgyünk és cselekedjünk, s közben igyekezzünk minél magasabb szintű és korszerűbb tudást, tudományt megszerezni, elsajátítani és begyűjteni szellemi tarisznyáinkba. Nem igazán szeretem a kisebbségi kifejezés megnevezést, mert lélektanilag sokat rombol. Kissé olyan, mint a cukorbetegség, a maga alattomos számtalan szövevényével. Ezért inkább azt mondom, hogy nekünk, az ezt az államot is alkotó, magyar nemzeti közösségeknek, helyünk és feladatunk van ma, ebben a mérhetetlenül gazdag és számtalan lehetőséget kínáló Partiumban vagy éppen a Kárpáthaza bármelyik más régiójában, amelyben házat, hazát, életteret építünk. A sokféle dekonstrukcióban nekünk konstruktívan, akikkel lehet, jól szervezetten együttműködve kell gondolkozni, tervezni és megvalósítani. Egyetemünkkel kapcsolatban ezúttal talán csak annyit mondanék most, hogy ha az 2016-2019-es esztendőt úgy nevezném, hogy PKE-reformok 0.1, akkor a következő időszakra vonatkozóan meg azt mondom, hogy PKE-reformok 0.2. következik.
A világ, az ország korállapotáról sokat szoktunk beszélni, de valójában a körülöttünk élőkért, az ember személyes környezetére, saját életterünkre, a legkisebb közösségekre, a családra kell leginkább odafigyelni. Önmagunkért és a közösségért csak úgy lehet tenni igazán, ha elsősorban egyen-egyenként mindenki megteszi azt, amit lehet, tud és kell a maga helyén, a maga idejében. Mert társadalmunk olyan, amilyenek vagyunk mi magunk is egyen-egyenként, és a mi világunkat ma nekünk kell tovább teremteni és építeni, holnap pedig nektek. Nagyobb és tágabb összefüggésekben pedig csak úgy lehetünk méltó partnerek, ha lokalis, önálló szempontjainkat megerősítjük, saját képességeinket fejlesztjük, s ha többet tudunk és jobbak vagyunk, melyben nem reaktív lépegetők, hanem sokkal inkább proaktív cselekvők vagyunk szűkebb és tágabb világunkban. Különben csak a véleményformálók kommentelői, szekértolói vagy visszhangjai maradunk.
Az ember számára mindig fontos kérdés volt az, hogy hol lakik és hogy azért mit tesz, hogy abban nem elvágyódó vagy elűzött emberként otthon érezze magát jól és boldogan. Jézus Urunktól is egyszer azt kérdezték meg néhányan a tanítványai közül, hogy hol laksz? Válaszában – „gyertek, megmutatom!” - tulajdonképpen életcélt, életfeladatot, küldetést mutatott. Meggyőződésem, hogy emberi életünk sokfajta deformációját csak a reformáció hozhatja helyre. Itt most nem egy-egy egyház/felekezet reformációjára gondolok, hanem a jézusi reformációra, aki nem politikai, gazdasági, jogi, vallási normarendszereket adott, hanem az örökkévaló értékrendet és az élet Urával való személyes, szeretet-kapcsolatra tanított. Ez az, amely ma is megtarthat és összetarthat bennünket.
Kedves fiatal barátaim, végezetre arra kérlek benneteket, hogy kerüljétek az egyetemi évek során az önző, panaszkodó, nyavajgó, haszontalan, irigy, megosztó emberek társaságát és közösségeit. Ti higgyetek, bízzatok, énekeljetek, tanuljatok és keressétek azt, hogy egymásról milyen pozitív dolgokat, szépet vagy jókat tudtok mondani, s közben arról sem megfeledkezve, hogy értelmesen szórakozzatok.
Isten áldását kérve ezennel megnyitom a 2021/2022-es tanévet.
Dr. Pálfi József
rektor
Nagyvárad, 2021. október 5.