Az NPLD közgyűlése 2018. május 25-én Valenciában döntött erről. Az eseményen egyetemünket Dr. Pálfi József rektor megbízásából Dr. Flóra Gábor rektorhelyettes képviselte.
A Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat (Network for Promoting Linguistic Diversity-NPLD) egy egész Európára kiterjedő együttműködési hálózat, amely a kisebbségi helyzetben levő alkotmányos státusú, regionális és kistérségi nyelvek, a nyelvhasználat, nyelvpolitikák kutatása és tervezése, az anyanyelvi oktatás és a nyelvi jogok támogatása területén fejti ki tevékenységét. Fő célja, hogy európai szinten felhívja a figyelmet a nyelvi sokszínűség létfontosságú jelentőségére. Az NPLD célja továbbá, hogy megkönnyítse a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét a kormányok, politikai döntéshozók, kutatók és szakértők körében Európa szerte. Ennek érdekében folyamatosan együttműködik az Európai Unió, az Európa Tanács illetékes szerveivel, valamint más nemzetközi szervezetekkel.
Az NPLD nemzeti és regionális önkormányzatokat, kutatóhelyeket, egyetemeket és civil szervezeteket fog össze céljai megvalósítása érdekében. Statutúma szerint közjogi státussal rendelkező vezető testületek lehetnek teljes jogkörű tagjai. Jelenleg többek között a Finnországi Svéd Parlament, a Breton Nyelvi Közhivatal, valamint Katalónia, Baszkföld, Galícia, Frízföld, Valencia, Wales, Dél-Tirol regionális önkormányzatai rendelkeznek ezzel a státussal. A társult tagok sorában jelen vannak szociolingisztikai kutatóintézetek, nyelvi jog- és érdekvédelmi feladatokat felvállaló egyesületek, valamint több olyan egyetem is, amely kiemelt érdeklődéssel közelít a többnyelvűség kérdésköréhez, illetve, ahol kisebbségi nyelven is folyik az oktatás (pl. a Stocholmi Egyetem, Cardiffi Egyetem, Walesi Nemzeti Kollégium, Stendeni Alkamazott Tudományok Egyeteme).
A Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat évi rendszerességgel tartja a soknyelvűség aktuális kérdéseivel foglalkozó, nemzetközi tudományos konferenciával egybekötött közgyűléseit. Az idei eseményre május 24-25-én került sor Valenciában, a múlt, jelen és jövő dimenzióit sajátosan ötvöző vendégszerető tengerparti nagyvárosban, a Valenciai Autonóm Közösség fővárosában, ahol a kasztíliai (spanyol) nyelv mellett a valenciai (katalán) nyelv is elismert. Az utóbbi években, nem kis mértékben a valenciai (katalán) nyelvű televízió működésének köszönhetően, valóságos nyelvi újjászületés, a régió őshonos történelmi nyelvének „újrafelfedezése” bontakozott ki, egyre többen sajátítják el és használják büszkén anyanyelvüket.
Hasonló pozitív folyamatokról számolt be a konferencia és közgyűlés több más országból, régióból érkező résztvevője is, akik mindannyian egy-egy veszélyzetetett kisebbségi nyelv képviseletében voltak jelen, ezzel is hangsúlyozva az összefogás fontosságát és erejét. Jelzésértékű, hogy az NPLD most először nyitja meg kapuit Közép-Kelet Európa kisebbségi nyelveinek képviselői előtt. Egyetemünk mellett a lengyelországi kasub nyelv ügyét felvállaló szervezet (Radio Kaszëbë - Stowôra Zemia Pùckô) nyerte el az idén a társult tagságot.
Az a tény, hogy a Kárpát-medencéből elsőként csatlakozhattunk a nyelvi sokféleség kérdéseiben európai uniós szintű kulcspozíciót elfoglaló szervezethez, rendkívül megtisztelő, sok esélyt, kapcsolatépítési lehetőséget is megnyit, ugyanakkor nagy felelőséggel is jár. Az NPLD elnöke, Sietske Poepjes asszony (egyébként Frízföld regionális kormányának minisztere), elégtétellel nyugtázta a most induló együttműködést, kifejezve reményét, hogy egyetemünk bekapcsolódása a partneri hálózatba meghozza gyümölcsét az elkövetkező években. Dr. Flóra Gábor rektorhelyettes a tagfelvételről szóló szavazást megelőző rövid bemutatkozó felszólalásában hangsúlyozta: a Partiumi Keresztény Egyetem - a romániai magyar közösség egyeteme – küldetéséből fakadóan elkötelezett a kisebbségi nyelvek és kultúrák védelme, a nyelvi és kulturális sokféleség mellett. Alapvető céljaink és értékeink megegyeznek, örömmel válunk tehát részeseivé a közös munkának.