Nyílt napot tartottak a PKE-n

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nyílt napot tartott május 11-én 10 és 14 óra között, melynek hivatalos megnyitója az intézmény főépületének dísztermében kezdődött

Tegnap több mint kétszáz középiskolás diák látogatott el a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre (PKE) a felsőfokú oktatási intézmény által szervezett immár sokadik nyílt napra

Sikeresnek mondható nyílt napot szervezett a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, hiszen a tegnapi nap folyamán több mint kétszáz középiskolás diák látogatott el a felsőfokú oktatási intézménybe. Mint azt az esemény megnyitóján Nyíri Enikő, az egyetem PR- és marketingfelelőse elmondta, jöttek diákok a Székelyföldről, Zilahról, Temesvárról és természetesen Bihar megyéből is. A PKE főépületének dísztermében tartott megnyitón levetítették az egyetem most elkészült reklámfilmjét, amelyet most már a PKE facebook-oldalán is látni lehet. Köszöntő beszédében dr. Pálfi József rektor hangsúlyozta, hogy az egyetem a kampuszosodás útjára lépett, és immár négy hatalmas épülete is van. Az egyetem folyamatosan fejlődik, hívta fel a figyelmet, majd arra buzdította a megjelent fiatalokat, hogy kérdezzenek rá konkrét dolgokra: milyen ösztöndíj lehetőségek, cserediák-programok, szolgáltatásai vannak az egyetemnek, milyen a bentlakás, milyen a könyvtár,. stb. A PKE oktatásának minőségébe vetett hittel üdvözölte végül a diákokat: „Isten hozott a jövőben!”

Programok

Ezt követően a harminc éves Erasmus cserediák programról esett szó, melyről a nap folyamán részletes beszámolót is hallhattak az érdeklődők. A közös megnyitó után az egyetem különböző szakjai különböző helyszíneken folytatták tevékenységeiket. Minden szak lebonyolította az általuk meghirdetett pályázatok, versenyek eredményhirdetését, emellett több más programot is tartottak. A német- és az angol szakok kvízversenyt szerveztek, a Társadalomtudomány és a Közgazdaságtan szakok előadókat hívtak meg, a Diakónia szak önismereti pikniket szervezett, a Magyar nyelv és irodalom szak, valamint a Tanítóképző interaktív foglalkozást tartottak, a Képzőművészet szak fotó és animációs workshopot tartott, a zene szakon pedig reneszánsz táncoktatás zajlott, illetve dr. Lászlóffy Zsolt szerzői koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. A középiskolások meglátogatták a PKE új épületét is. A nyílt nap végén a megjelent diákokat ebédre invitálta az egyetem.

 

Papp István

 

Forrás:

http://www.biharinaplo.ro/helyi/2017/04/11/nyilt-napot-tartottak-a-pke-n.biharinaplo

 

 

a pke foepuletenek disztermeben tartott 1 1file6ugfxz7tpnd9j7gyan9 1tegnap tobb mint ketszaz kozepiskolas di 1