Hírek

Dr. Kozma Dezső emlékére

Dr. Kozma Dezső emlékére

Mély fájdalommal értesültünk, hogy Dr. Kozma Dezső irodalomtörténész professzor (szül. 1935. november 6, Középlak), az erdélyi-partiumi és egyetemes magyar tudományos élet kiemelkedő alakja, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje (2016), intézményünk tanára (2003-2013) és Bölcsészettudományi Karának dékánja (2003-2006) eltávozott közülünk.

1 éve

Álmom a vállalkozásom 2023 - Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan - Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak

Álmom a vállalkozásom 2023 - Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan - Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak

Biztosan van olyan ötletetek, aminek megvalósítása révén sikeresen vállalkozhattok úgy, hogy közben saját környezeteteket élhetőbbé teszitek, csak eddig nem vetettétek papírra gondolataitokat! Eljött az ideje!

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke pályázatot hirdet 10., 11. és 12. osztályos középiskolás tanulók számára, amelyben piacképes és kreatív üzleti ötleteket várunk fenntarthatóság témakörében.

1 éve

Elismerő oklevél a PKE részére a Magyar Nemzeti Banktól

Elismerő oklevél a PKE részére a Magyar Nemzeti Banktól

1 éve

Felvételi tájékoztató 2023

Felvételi tájékoztató 2023

Lapozz bele a PKE 2023-as felvételi tájékoztatójába! 

1 éve

Creative Writing 2023

Creative Writing 2023

1 éve

Megjelent a PUNTE Erasmus+ projekt két, angol és magyar nyelvű szakmódszertani tanulmánykötete

Megjelent a PUNTE Erasmus+ projekt két, angol és magyar nyelvű szakmódszertani tanulmánykötete

A 2020-1-HU01-KA203-078810-es számú Erasmus+ projekt, a PUNTE (Poly-UNiverse in Teacher Training Education) keretében elkészült egy angol és egy magyar nyelvű szakmódszertani kézikönyv.

1 éve

Megjelent a Hunyadi János ösztöndíj 2022/2023-as tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó felhívása

Megjelent a Hunyadi János ösztöndíj 2022/2023-as tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó felhívása

1 éve

KORTÁRS HANGON NEMZETKÖZI IRODALMI PÁLYÁZAT

KORTÁRS HANGON NEMZETKÖZI IRODALMI PÁLYÁZAT

1 éve

Félévszázadok viharában. Dutka Ákos emlékest

Félévszázadok viharában. Dutka Ákos emlékest

Emlékest és ünnepi ülésszak Dutka Ákos (1881–1972) nagyváradi költő, író, publicista halálának 50. évfordulója alkalmából.

1 éve

Áldott karácsonyi ünnepet kívánunk!

Áldott karácsonyi ünnepet kívánunk!

1 éve

Közösségépítő tréning a PKE alkalmazottai számára

Közösségépítő tréning a PKE alkalmazottai számára

2022. december 14-én a Partiumi Keresztény Egyetem alkalmazottai közösségépítő tréningen vettek részt.

1 éve

Átadták a kiválósági ösztöndíjakat a PKE-n

Átadták a kiválósági ösztöndíjakat a PKE-n

A Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram idei díjait csütörtök délután adták át a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen a kiválasztott közgadász hallgatók körében.

1 éve

Karácsonyra hangoló adventi áhítat a PKE-n

Karácsonyra hangoló adventi áhítat a PKE-n

1 éve

Csatlakozz az OTP csapatához!

Csatlakozz az OTP csapatához!

Learn the OTP #otpmindset - Internship Program

1 éve

Kórusok adventi éjszakája a Partiumi Keresztény Egyetemen

Kórusok adventi éjszakája a Partiumi Keresztény Egyetemen

1 éve

Több mint 140 nyelvtanár vett részt a PKE konferenciáján

Több mint 140 nyelvtanár vett részt a PKE konferenciáján

1 éve

Interdiszciplináris konferencia zajlott a PKE-n

Interdiszciplináris konferencia zajlott a PKE-n

Nívós konferencia helyszíne volt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem csütörtökön és pénteken a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében.

1 éve

Meghívó a Német Nyelvi Társaság (GfdS) Nyugat-Romániai Fiókszervezetének nyilvános előadására

Meghívó a Német Nyelvi Társaság (GfdS) Nyugat-Romániai Fiókszervezetének nyilvános előadására

Varietäten des Deutschen im Banat

Dr. Alwine Ivănescu, Dr. Mihaela Șandor (Temesvári Nyugati Tudományegyetem)

1 éve

Oktatóink Sárospatakon, a Tokaj- Hegyaljai Egyetemen

Oktatóink Sárospatakon, a Tokaj- Hegyaljai Egyetemen

Oktatóink résztvettek a 165 éves sárospataki tanítóképzés alkalmából rendezett ünnepi emlékülésen

1 éve

Angol nyelvű gazdasági projekt a PKE hallgatói számára

Angol nyelvű gazdasági projekt a PKE hallgatói számára

1 éve

1 ... 3456789 ... 73