Hírek

Indiába a PKE-ről: élménybeszámoló Váradon

Indiába a PKE-ről: élménybeszámoló Váradon

Ha lenézte valaki a helybelieket, arra voltak a legérzékenyebbek a szervezők – ezt is elmondta az a két fiatal művésznő, aki a váradi PKE végzettjeként járt Indiában. Az egy hetes útból egy hónapos lett – és még visszamennek.

7 éve

 IX. Női zeneszerzők fesztiválja

IX. Női zeneszerzők fesztiválja

A novemberben eltávozott András Enikő, a Zenetanszék alapító tanára, egykori tanszékvezetője, emlékének ajánlották fel a fesztivált.

7 éve

Partiumos hallgatók a stand mindkét oldalán - HUNGEXPO turisztikai kiállítás 2017

Partiumos hallgatók a stand mindkét oldalán - HUNGEXPO turisztikai kiállítás 2017

2017. március 2-5 között zajlott a 40-ik Utazás Kiállítás 2017. a budapesti HUNGEXPO keretében. A rendezvényen a PKE hallgatói is részt vettek, a kiállítók és a szakmai érdeklődők sorában egyaránt jelen voltak a Partiumosok.

7 éve

Az én reformációm - alázattal szolgálni

Az én reformációm - alázattal szolgálni

A Partiumi Keresztény Egyetem Humántudományi Tanszékének Református Szociális Teológia/Diakónia szakja pályázatot hirdet IX-XII osztályos középiskolás diákok számára. 

7 éve

Német szaknépszerűsítő órák a líceumokban

Német szaknépszerűsítő órák a líceumokban

A Partiumi Keresztény Egyetem Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportjának oktatói az elmúlt években különböző oktatási tevékenységeket szerveztek a Partiumban levő magyar tannyelvű iskolákban. 

7 éve

Gyalogosan, komótosan, Nagyvárad utcáin Hans Stoiberrel

Gyalogosan, komótosan, Nagyvárad utcáin Hans Stoiberrel

Pillanatképek beszélgetéseinkről és az együtt töltött feledhetetlen délutánról.

7 éve

Új Erasmus Kapcsolat - Metropolitan Egyetem, Budapest

Új Erasmus Kapcsolat - Metropolitan Egyetem, Budapest

A Metropolitan Művészeti képzése négy intézeten belül működik:

Design, Grafika, Média és Mozgókép Intézet, amelyek egyedülállóan sokrétű képzéssel büszkélkedhetnek. Ezeken a képzéseken belül vehetnek részt a PKE Képzőművészet Szak diákjai és tanárai az Erasmus csereprogram keretén belül.

7 éve

Nádor Orsolya vendégelőadása

Nádor Orsolya vendégelőadása

Március 16., csütörtök, 16 óra, Aula (új épület):

Nyelvpolitika - nyelvoktatás-politika kisebbségi pedagógusjelölteknek

7 éve

Ahol Kőrösi Csoma Sándor is járt

Ahol Kőrösi Csoma Sándor is járt

Egykori hallgatóink élménybeszámolója az indiai művészeti alkotótáborban töltött időszakról március 9-én, 17 órától az Amfiteátrumban

7 éve

IX. Női zeneszerzők fesztiválja a PKE-n március 7-én 18 órától

IX. Női zeneszerzők fesztiválja a PKE-n március 7-én 18 órától

Az eseményt a nemrég elhunyt András Enikő zeneszerző, a Partiumi Keresztény Egyetem egykori oktatója tiszteletére ajánlják fel a szervezők.

7 éve

Forgatókönyvfordítás az Ady Endre líceumban

Forgatókönyvfordítás az Ady Endre líceumban

7 éve

Arany János emlékére – Arany János emlékévre

Arany János emlékére – Arany János emlékévre

7 éve

A Bocskai-zarándoklat március 5-én érkezik a Partiumi Keresztény Egyetemre

A Bocskai-zarándoklat március 5-én érkezik a Partiumi Keresztény Egyetemre

7 éve

Egyetemi Imaestek

Egyetemi Imaestek

Szeretettel ajánljuk kedves figyelmetekbe folyó év március 6-12. között félévkezdő gyülekezeti programunkat, az esténként 19.00 órakor, a Bartók teremben tartott Egyetemi Imaesteket

7 éve

A nagyváradi PKE belépett a XXI. századba

A nagyváradi PKE belépett a XXI. századba

Megkezdődött az oktatás a PKE új épületében. Tanárok, diákok egyaránt nagyon elégedetten vették birtokukba az épületet. Az új épület második emeletén a könyvtár kapott helyet, illetve a PKE Nyelv és Irodalomtudományi Tanszékének is van itt három terme.

7 éve

 Szociális Munka Szak pályázati kiírása középiskolás diákok számára

Szociális Munka Szak pályázati kiírása középiskolás diákok számára

Mese, novella vagy elbeszélés társadalmi problémákat feldolgozó témakörben

7 éve

Pályázati felhívás - Petőfi Program

Pályázati felhívás - Petőfi Program

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága pályázatot hirdet a Petőfi Sándor Program és a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjakra.

7 éve

Gyakornoki ösztöndíjat hirdet a Partiumi Kutatóintézet

Gyakornoki ösztöndíjat hirdet a Partiumi Kutatóintézet

A Partiumi Területi Kutatások Intézete és az Érintő Egyesület kutatási gyakornoki ösztöndíjat hirdet a "Partiumi agrárium és tanyafelmérési program" keretében egy fő részére.

7 éve

Dr. Titus Pop’s paper at the Narratives of Displacement Conference in London

Dr. Titus Pop’s paper at the Narratives of Displacement Conference in London

7 éve

120 eves a magyar film rendezvénysorozat keretében

120 eves a magyar film rendezvénysorozat keretében

a Sarajevo című film kerül levetítésre a PKE-n március 10-én, pénteken, 18 órától

7 éve

1 ... 46474849505152 ... 73