Tanévnyitó ünnepség a PKE-n

Immár második alkalommal adott otthont a Szigligeti Színház a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségének, amelyre az idei évben október 4-én került sor.

Az ünnepi alkalmon dr. Pálfi József lelkipásztor, a PKE szenátusának elnöke hirdette az igét. Dániel és a babiloni fogságban élő zsidó nép történetén keresztül a lelkipásztor rámutatott arra, hogy minden körülmények között meg kell tartani önazonosságunkat. A történelem örvénylő forgatagába nem szabad elmerülnünk, de ehhez kitartásra és szilárd belső erőre van szükség, arra, hogy megtaláljuk önmagunkban az identitásunk megtartó forrását, ami Dániel számára Jeruzsálem volt. 

Az egyetemi hallgatók és oktatók mellett egyházi és világi elöljárók, tisztségviselők, magyarországi meghívottak foglaltak helyet a széksorokban és páholyokban.

Az igehirdetést követően dr. János Szabolcs, a PKE rektora osztotta meg ünnepi gondolatait. A rektor úr kifejtette, hogy az új tanév kezdete egyszerre jelent örömet, ugyanakkor szorongást is. Szorongást, hiszen az utóbbi évek gyenge érettségi eredményei kiélezetté tették az egyetemek közötti versenyt, ugyanakkor örömet is, hiszen ilyen körülmények között az egyetem elégedett lehet a beiskolázási számokkal.

Az új tanévben tizennégy alapszakon és nyolc mesterszakon összesen 367 hallgató kezdte el tanulmányait, ebből 259 alapszakon, 108-an pedig a mesteri képzés keretében.

Elhangzott, hogy az elsőévesek a hallgatói eskü letétele után mindannyian a PKE teljes jogú polgáraivá válnak. A diploma megszerzéséhez azonban kitartó munkára, a fiatalok pozitív gondolkodására, az élet ügyes-bajos dolgaihoz való derűs hozzáállásra, töretlen hitre van szükség. A rektor úr azt kívánta az elsőéveseknek, hogy felelősséggel éljenek lehetőségeikkel, hiszen az egyetemi évek alatt egész életükre meghatározó tudást, élményeket szerezhetnek, ha ezzel nem élnek, ugyanezeket veszíthetik el. 

Az alkalmi köszöntések rendjén Tolnay István, a PKE Alapítók Tanácsának alelnöke az egyetem történetét idézte fel a kezdeti nehézségektől, a kivívott akkreditáción keresztül a jelenig. Az évnyitón Bitay Levente, vezető konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviselője is megosztotta gondolatait.

A köszöntéseket követően az egyetem elsőéves hallgatóinak fogadalomtételére, majd a történelmi egyházak képviselőinek áldására került sor. A tanévnyitó ünnepi hangulatához hozzájárult a Partiumi Keresztény Egyetem Kórusának szolgálata.

Img 0156Img 0011Img 0023Img 0033Img 0042Img 0046Img 0077Img 0094Img 0108Img 0109Img 0110Img 0111Img 0112Img 0118Img 0120Img 0132Img 0135Img 0145Img 0146Img 0152Img 0155Img 0161Img 0163Img 0173Img 0178