Partnerek a nyelvi sokszínűség támogatásában

Dr. Pálfi József rektor meghívására, Vicent Fenollar külkapcsolatokért felelős igazgató kíséretében egyetemünkre látogatott Sabrina Rasom, az NPLD  alelnöke. Vendégeink  tanévnyitó ünnepségünket is megtisztelték jelenlétükkel. 

A  Partiumi Keresztény Egyetem  az első kelet-európai, illetve egyben az első magyar nyelvet képviselő partnere a Network Promoting Linguistic Diversity (NPLD, vagyis a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat) nevű rendszernek. A partnerséget, illetve a hálózat munkásságát a két intézmény képviselői ismertették a napokban a  PKE-n.

A Partiumi Keresztény Egyetem tavaly májusában lett az NPLD tagja, a szervezet meghívását az egyetem felé Szilágyi Zsolt, a Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriumának tagja közvetítette – nyilatkozta Flóra Gábor rektorhelyettes. Az NPLD 2008-ban alakult meg, küldetésének tekinti a nyelvi sokszínűség támogatását.

A kisebbségi nyelv presztízsének emelése nemcsak a családi életen belül, hanem a gazdasági, társadalmi színtéren is fontos – mondta el Sabrina Rasom, a NPLD alelnöke. A szervezet 2016-ban Cardiffból Brüsszelbe helyezte át székhelyét, hogy így még inkább bekerüljenek az európai uniós intézmények látókörébe. A hálózathoz regionális kormányok, egyesületek, egyetemek tartoznak. Utóbbiak azért is fontosak, mivel kapcsolatot jelentenek a közösségek és a tudomány között – mondta el az alelnök.

A hálózat különböző projekteket bonyolít le, melyek egyikében a Partiumi Keresztény Egyetem is részt vesz. Ezen a projekten belül olyan iskolai tevékenységeket szerveznek, amelyek által a diákok A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájával (European Charter or Regional or Minority Languages – ECRML) ismerkedhetnek meg. A tevékenységek része például egy olyan rövid, kétperces videó készítése, amelyben a diákok arról beszélnek, mit is jelent számukra anyanyelvük – ezekkel a videókkal az iskolások csereprogramban vehetnek részt. A projektben a PKE-n kívül részt vesz az Udinei Egyetem, illetve a Katalán Egyetemek Szövetsége (Vives Universities Network), amelyekkel tervben van egy olyan egyetemi tanterv kialakítása, amelynek keretében a kisebbségi nyelvhasználat problémáival foglalkoznának – jegyezte meg Flóra Gábor rektorhelyettes.

János Piroska

Forrás: Bihari Napló, 2019. október 8.

 Az NPLD alelnökének a  PKE egyetemi évnyitóján elhangzott  beszéde magyar nyelven az alábbi linken olvasható:

sabrina-rasom-hu.docx

 

 

az npld reszerol vincent fenollar kapcso 300x225