Partiumi mezőgazdaságáról a bulgáriai "Agriculture and Food" nemzetközi konferencián

Idén hatodik alkalommal került sor a nemzetközi agrárkonferenciára a bulgáriai Elenitben június 20. és 24. között.

A rendezvény szervezői a Bolgár Tudományos Akadémia, a Bolgár Tudósok Egyesülete és az általuk működtetett Science and Education Alapítvány, valamint a szerbiai Institute of Field and Vegetable Crops, és a Kazahsztáni National Agrarian University. Az konferencia Eurázsia egyik legnagyobb szakmai találkozója, amelyen idén negyven ország mintegy 300 kutatója regisztrált. Az idei évben több afrikai országból (Algéria, Egyiptom, Líbia, Nigéria, Tunézia, Szudán, Dél-Afrikai Köztársaság) sőt Latin-Amerikából (Brazília) is érkeztek résztvevők. A négynapos szakmai programra Közép-Európából is számos nagynevű tudós érkezett, így Magyarországot és Romániát is számosan képviselték. 

Az idei konferencia fő témakörei a környezet-központúság és az innováció voltak, de számos résztvevő regionális vagy országos-ágazati és regionális elemzéssel érkezett (pl. Lettország, Törökország, Lengyelország, Bulgária, Oroszország stb. kapcsán). Egyetemünket Dr. Szilágyi Ferenc képviselte a nemzetközi tudományos fórumon, témája (The Agricultural Profile of the Partium Region) a Partium-régió agráriumának sajátosságai és az aktuális regionális folyamatok bemutatására koncentrált. A konferencián szakmai kapcsolatokat is sikerült kialakítani, az egri Eszterházi Egyetem jelenlévő oktatóival sikerült megegyezni a kutatások közös keretben történő folytatásáról.

forrás: ptki.partium.ro