Pálfi József ismét indul a PKE rektori tisztségéért

Négyéves mandátumának a végéhez közeledve Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora tartott sajtótájékoztatót február 12-én, szerda délben. A téma az intézmény elmúlt és elkövetkezendő négy éve volt.

Ahogy arra ő maga rávilágított, körülbelül két-két és fél év után most először tartottak rektori sajtótájékoztatót, melynek apropója a négy éves mandátum lejárta. Nemcsak ő, hanem a szenátuselnök Fodor Attila és Szabó Simon gazdasági és adminisztratív igazgató is részt vett a tájékoztatón. A jelenlegi rektor és saját megfogalmazása szerint „csapata” a 2015-2016-os évek fordulóján vették át az egyetem vezetését, melyet épp egy válsághelyzetből kellett kimenteni. Ekkor első körben az intézmény konszolidálása és újjászervezése volt a cél. „Helyre kellett állítani a nyugalmat, a megrendült belső és külső bizalmat. Sürgető reformunk végrehajtása mellett pedig egy új regionális, felsőoktatási víziót kellett megfogalmaznunk. Azért fogalmazok többes számban, mert mi végig csapatban dolgoztunk, nálunk ez egy nagyon fontos szempont” – magyarázta. Az előremutatónak bizonyuló elemeket a csapat igyekezett megtartani, de ha szükséges volt, nem riadtak vissza a gyökeres változtatásoktól sem. A pénzügyi és gazdasági csődhelyzetet sikerült elkerülni, fokozatosan kiszámíthatóvá tették az intézmény működését. „Módosítottuk az egyetemi chartát, megújítottuk a teljes belső szabályrendszert, rendeztük elmaradásainkat az állami költségvetés felé. Átütemeztük banki hitelállományainkat, amelynek törlesztése hamarosan le fog járni, mely talán az egyik legnagyobb örömhír” – számolt be az eddigiekről a rektor. Hozzátette, hogy nagy hangsúlyt fektettek a folyósított támogatások átlátható, fegyelmezett, „jó gazdaként” történő felhasználására, melynek eredményeképpen nőni kezdett az intézmény hitelessége és támogatottsága is. Az egyetem társadalmi beágyazottsága és elfogadottsága is jelentősen javult a régióban. Az elmúlt egy-két évben lassan, de szignifikáns mértékben emelkedett a PKE-t választó diákok száma is. „Az egyetem történetében először, ma minden alap- és mesterképzésünk teljes jogú akkreditált státusszal rendelkezik. Ezt, kétségtelen, a legnagyobb örömmel jelentem be” – fogalmazott Pálfi József. Azt a kiemelten fontos pillanatot is megemlítette, amikor tavaly decemberben intézményi szinten újraakkreditálták az egyetemet. A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) 2019. december 19-én kiadott határozatának értelmében a PKE „pozitív, bizalommal minősített” elbírálásban részesült – ez öt évig érvényes.

Az egyetem jövőjéről

„Az intenzív és extenzív fejlődéshez még további lépésekre van szükség – fogalmazott az egyetem rektora. – Nyilván nem fejeztük be sem a reformmunkálatokat, sem a további elképzeléseket, fejlesztéseket, haladunk vele úgy, ahogy eddig is haladtunk. A Partiumi Keresztény Egyetem Chartájában és küldetésnyilatkozatában foglalt célokkal összhangban folytatni szeretnénk a 2016-ban elkezdett reformokat, és rendszerszintű harmonizációt.” A továbbiakban hozzáfűzte, hogy a fejlesztéseket minden téren annak érdekében teszik, hogy az egyetem még inkább egy versenyképes és hosszú távon fenntartható, minőségi oktatást biztosító, korszerű, tudományosságot művelő, az erdélyi magyar társadalmat szolgáló intézmény maradhasson, és még inkább azzá váljon. Miután az egyetem sikeresen kilábalt a nehéz helyzetből, így időszerűvé vált ez a hangsúlyváltás, mely azt jelenti, hogy egyre inkább az egyetem minőségének jobbá tétele kerül középpontba. Komoly tervekről, elképzelésekről beszéltek még a tájékoztatón, így nem okozott meglepetést a bejelentés, mely szerint Pálfi József ismét vállalja az egyetem rektori állásának betöltését.

Ahogyan Pálfi József fogalmazott, a Partiumban még ma sem adott sok olyan feltétel, amely hozzájárulna a fiatalok itthon maradásához – ezen szeretne javítani az egyetem is. Sejtelmesen bár, de arról is beszéltek, hogy szeretnének több szakot is elindítani majd a jövőben, melyek legfőképp az itthoni boldogulást biztosítanák a fiatalok számára. Debrecen és Kolozsvár között szeretnék betölteni egy úgynevezett „transzmissziós szíj” szerepét, erős központként, kapocsként funkcionálni. Az említett városok a legközelebbiek, ahol a PKE partnerei, támogatói találhatók. Mindemellett a jövőbeni tervek között a legfontosabbak az oktatás, a tudományos kutatás színvonalának folyamatos javítása, illetve a fejlesztés és innováció feltételeinek megteremtése, emellett a hallgatók érvényesülési esélyeinek növelése. Ezek a lépesek részben már megtörténtek, de tovább fognak folytatódni.

Jelentős fejlesztések

Az alap- és mesterképzés terén történő fejlesztésekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolva a rektor a legjelentősebbként a debreceni egyetem kihelyezett képzését említette, a vidékfejlesztési-agrármérnöki, illetve a gépészmérnöki szakot. Bár ezek egyelőre csak kihelyezett képzésekként működnek, idővel szeretnék, ha sajátjukká válnának, körülbelül két éven belül. Egy rendkívüli, saját szak is indul: a magánének. Ennek részleteiről Fodor Attila szenátuselnök számolt be. Kiemelte, hogy Romániában jelenleg nincs magyar nyelvű előadóművészeti szak, tehát ez mindenképp egy komoly újdonság, és egy fontos lépés az erdélyi magyar oktatás szempontjából. A szak kezdeményezője, mentora a sokak által ismert, erdélyi származású Molnár Levente, világhírű operaénekes, művészetszervező. „Nagyon bízunk benne, hogy idén ősszel el tudjuk indítani a képzést” – tette hozzá az elnök, ugyanis a szak beindításához egy bukaresti engedélyre van szükség, melyre épp most várnak. Emellett ősszel biztosan elindul az angol fordítói mesterképzés.
Szabó Simon gazdasági és adminisztratív igazgató a kampuszosodás terveiről számolt be. Ez egy nagyon nagy projektet jelent, melynek végrehajtásához 4–5 évre van szükség, mindenekelőtt azonban finanszírozási források kellenek – jelenleg ezeket keresik. Ha meglesz az anyagi támogatás, egy kampusz kialakítását tervezik az Arany János Kollégium, a főépület és az új épülethez tartozó, kihasználható területek felújítása, átalakítása által. Az anyagi támogatások kapcsán felmerült a kérdés, kap-e az egyetem állami támogatást, melyre Pálfi József nemleges választ adott, hozzátéve, hogy ez politikai kérdés. Az egyetem főként a magyar állam támogatásából tartja fenn magát, bár a rektor kihangsúlyozta, az intézmény igyekszik, lehetőségeihez mérten, megkeresni „a maga kenyerét is”.
A tájékoztató után a rektort arról kérdeztük, mennyire volt egyértelmű döntés, hogy újra vállalja az egyetem vezetését. „Mielőtt eldöntöttem magamban, hogy folytatom-e vagy sem, szélesebb körű konzultációt folytattam a kollégákkal, és ennek függvényében fogalmaztuk meg a rektori menedzseri tervet, amelyet aztán benyújtottam. A konszenzus alapján vált egyértelművé, hogy folytatni szeretnénk ezt a munkát. Amennyiben a támogató, a finanszírozó, illetve a kollégák pozitív visszajelzése egyértelmű lesz, akkor ezt folytatjuk, amennyiben nem, akkor nem” – fogalmazott Pálfi József.

Pikó Stefánia

Forrás:

https://www.erdon.ro/kozelet/helyi-kozelet/palfi-jozsef-ismet-indul-a-pke-rektori-tisztsegeert-2648247/?fbclid=IwAR0qEYba3K8TdwMy4-XtskQ0KMP06d6dg5Pz_Dc2PBLLV6WQtIlvsA3WCao

111dscn0442 scaled1dscn0430 scaled