Pálfi József: A régió szellemi erőterévé akarunk válni

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektorával, Pálfi Józseffel beszélgettünk az oktatási intézmény múltjáról, jelenéről, jövőjéről.

Pikó Stefánia

– Elmaradhatatlan, hogy rákérdezzünk a kezdeti válsághelyzetre. Mit árulhat el ennek megoldása kapcsán?

– Az ember igazán már nem is szívesen beszél róla, hiszen régen volt, a dolgaink azóta egészen jó irányba fordultak és inkább elfelejteni szeretnénk az efféle megpróbáltatásokat. Persze azért mindennapi dolgainkban még itt-ott kísért bennünket, mert esetenként azon kapjuk magunkat, hogy nehogy ismét a korábbi csapdákba essünk. Jóleső érzéssel mondhatom ma már azt, hogy az akkor megfogalmazott döntéseknek, terveknek, kríziskezelési módszereknek és a gyorsan megfogalmazott stratégiának és jövőképnek a későbbiekben meglett az eredménye. Ma is vallom, hogy alapvetően nem a keletkezett pénzhiány volt a kulcsprobléma (az már következmény volt), hanem mindazok a körülmények, amelyek azt előidézték vagy megteremtették. Itt a belső szervezeti és szerkezeti anomáliákra, problémákra, működési mechanizmusokra gondolok, amelyeket gyorsan kellett diagnosztizálni, majd revízió alá vetni és megkezdeni a reformlépéseket. Természetesen ezekből fakadóan, ezekkel együtt a komoly pénzügyi, gazdasági problémákat is kezelni kellett, amelyeket azóta sikerült megoldani. Ebben kétségtelenül köszönettel tartozunk az egyetemet fenntartó magyar állam képviseletében a Sapientia Alapítványnak és elnökének, Kató Béla püspök úrnak, aki konkrét segítséget nyújtva állt dolgaink mellé. Természetesen itt helyben nekünk is megvolt a konkrét feladatunk, mert a belső szervezeti, szerkezeti átalakító reformokat, a súlyos döntéseket nekünk kellett meghozni és elvégezni. A szabályozási hiátusok pótlása és a szabályok betartatása, a „nadrágszíj meghúzása” (transzparens és tervezhető gazdálkodás), a humánerőforrás csökkenése a minősített oktatói bázis tudatos átszervezése és átalakításának megkezdése nyomán, bizony embert próbálóak voltak, és számtalan álmatlan éjszakát okoztak. De hamar formálódott egy csapat, amelyik ugyan némely esetben a maga esetlenségeivel, vagy éppen tapasztalatlanságával, de elkötelezettségével mindenképpen segített megfogni a szekér rúdját. Így volt ez sok oktató és adminisztratív jellegű kollégával is, de említhetném a Pro Universitate Partium Alapítványt, vagy éppen a társadalmi szereplők fokozatosan szélesedő körét, akik támogatták dolgaink jóra fordulását.

– Emlékszem, hogy 2015–16 fordulóján, a váltáskor, kisebb pánikhangulat tört ki a hallgatók körében. Ezt mennyire volt nehéz lecsillapítani? A sajtó könnyített, vagy nehezített ezen?

– Talán érthető volt akkor a pánikérzés, de nekünk nem lehetett és nem is volt időnk a pánik-hajóba beszállni, hanem a dolgainkra és a feladatok helyes megoldására kellett összpontosítani, hogy megpróbáljuk az akkor sokak által lehetetlennek vélt helyzetet megoldani. Meggyőződésem volt akkor is, hogy a krízis nem tragédia, hanem megoldandó feladat. Ennek tudatában igyekeztünk felelősen és higgadtan kezelni a dolgokat és elképzelhetetlen volt az, hogy ne lennénk képesek megoldani a helyzetet. Persze előfordult, hogy nem minden kisebb döntésünk sikeredett tökéletesre. Volt, hogy egyik-másik nem okozott felhőtlen örömöt mindenkinek, de lépnünk és cselekednünk kellett sokszor nagyon gyorsan. Igen, volt pánikérzés az egyetem oktatói körében is, mert mindenki számára megrendítő volt a helyzet. A hirtelen bizonytalanná váló élethelyzetben a bizalom megrendülése mindenkit próbára tett, oktatót és hallgatót egyaránt. De a szülőket is, akiknek alaposan meg kellett gondolniuk azt, hogy biztosan ide engedjék-e gyermekeiket vagy sem? Visszatekintve úgy látom, hogy az akkori hallgatók és az oktatók túlnyomó része is megértette a helyzet súlyosságát és „felnőtt” módon álltak a szekér mellé, hogy kihúzzuk azt sárba ragadt állapotából. A sajtónak pedig tudatosan nem nyilatkoztam napi vagy éppen heti rendszerességgel, hanem mindig éppen akkor, amikor indokolt vagy szükséges volt. Az természetes volt, hogy amikor csak úgy gondolták, hát érdeklődtek. A mikro- és a makrotársadalomnak amúgy is joga volt tudni, hogy mi történik az egyetemen, hogyan alakul a sorsa. De én is tudtam, hogy nekünk előbb belül kell rendet tenni, aztán foglalkozhatunk azzal, aminek kifelé is meg kell mutatkoznia. Alapvetően köszönettel tartozom, mert mindegyik főszerkesztő/szerkesztő, akivel abban a meglehetősen nehéz időszakban kommunikáltam, megértettek és jóindulattal fordultak a kérdéshez, sőt inkább partnerek voltak.

– Úgy tűnik, hogy sikerült helyreállítani a belső és a külső bizalmat is. Egy nemrég tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy apránként emelkedett a hallgatók száma.

– Azt szoktam mondani, hogy először itthon kell rendet tenni, majd utána lehet mással foglalkozni. Viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy hadilábon állunk az egyetemi intézményi kultúra dolgában. Egyetemi identitásunk alapkérdéseivel nem volt probléma, ám sok mindent újra kellett fogalmazni. A társadalmi elfogadtatás okán pedig ki kellett nyitnunk ajtókat és ablakokat. Partnereket kellett szereznünk, mert ez az egyetem nem egy szűk közösségé, hanem azé a magyar társadalomé, amelyért létrejött. Hamar tudatosult bennünk az is, hogy lassan azt is pontosan kell artikulálni, hogy mit jelent minden téren egy kisebbségi, keresztény hátterű egyetemet építeni. A belső bizalmi tőkével együtt, idővel már nemcsak az egyetemen belül, hanem a társadalom szélesebb köreiben is, intézmények (iskolák, önkormányzatok) is azt jelezték vissza, hogy az egyetem járható és vállalható úton jár. Ez pedig már a Partium-brand tudatos építését jelentette. A társadalom részéről is egyre gyakrabban tapasztaltuk a kéznyújtást. Ezt többek között tükrözi a hallgatói létszám, hiszen korábban a hatszázas tartományban voltunk, most a 800 határát súroljuk. Ezt pedig a bizalom fokozatos növekedéseként értékelhetjük. Nyilván ez még mindig nem éri el azt a szintet, amit mi szeretnénk, de e tekintetben is látszik a pozitív elmozdulás. Hangsúlyoznunk kell itt azt is, hogy ilyen szempontból sem a magyar határ közelsége, sem a demográfiai mutatók nem a mi kezünkre játszanak. Ezzel együtt megtesszük azt, amit csak lehet, kollégáimmal együtt. Nyilván igyekszünk tovább bővíteni a megszólíthatósági palettát és nemcsak a Partiumból, vagy Székelyföldről, hanem az anyaország keleti határ mentéről is próbáljuk elérni, megszólítani a potenciális egyetemista bázist. Ezek száma ugyan még szerény, de már mérhető.

– Említette, hogy növekszik a hallgatók száma, de szeretnék ezt még inkább emelni. Mennyit bírna el jelenleg az egyetem?

– A számszerűsíthető adatok megfogalmazásához több szempontból kellene megközelíteni a válaszadást. Óvatosan fogalmazva inkább azt mondanám, hogy ha évek múlva az 1500-as lélektani határt elérnénk, az már megelégedésünkre lenne. Ezt talán elbírná jelenlegi keretei között a PKE. E fölött már újra kellene gondolni az egyetemet.

– Milyen plusz energiabefektetéssel jár egy olyan helyzetben lévő egyetemet fenntartani, mint a PKE? Gondolok itt most arra, hogy egy romániai magyar egyetemről van szó, kisebbségi hallgatók számára.

– A Partiumi Keresztény Egyetem elsősorban a partiumi régiót célozza meg, ami persze nem jelenti azt, hogy lemondanánk máshonnan érkező hallgatókról, akiket érdekel az egyetemünk. Először is ez a régió geopolitikai szempontból – az egykori Kelet-Magyarország tiszántúli és a mai Románia nyugati részén – egy kulturális ütközőzónában van. Másodszor pedig, egyfelől ott van a nagyon nagy Debreceni Egyetem, másfelől pedig ott van a kolozsvári (magán és állami) tudományegyetemi világ, amelyek több és nagyszerű lehetőségeket kínálnak a hallgatóknak. Nyilván nem feledkezhetünk el azokról a kisebb hazai egyetemekről (Nagybánya, Szatmár, Nagyvárad, Temesvár) sem, amelyek régiónkban vannak és alternatívákat kínálnak magyar fiataljainknak. Nekünk, regionális kisegyetemként, nem könnyű megvetnünk a lábunkat ilyen helyzetben. Persze ebből jól is ki lehet jönni, amennyiben az említett két nagy tudományegyetemi világ között helyénvalón pozicionáljuk magunkat, megértve az idők szavát és amennyiben mások is partnerek ebben, akkor akár egy intenzív transzmissziós szíjszerepet is betölthetünk. Kétségtelen tény az, hogy intézményünk az oktatói egyetem státuszát kapta meg eddig, de következetes munkával dolgozunk azon, hogy elmozduljunk a kutatóegyetem irányába. Nyilván nagyon sok tennivalónk van még addig, de a szándék és az akarat egyértelműen megfogalmazódott bennünk. Természetesen tudjuk, hogy mikor és honnan indultunk, jöttünk, és azt is megfogalmaztuk, hogy hová, merre akarunk haladni, mert van elképzelésünk, jövőképünk. Nem könnyű egy kisebbségi élethelyzetben élő egyetemet fenntartani, különösen akkor, ha nem részesülünk annak az államnak az anyagi támogatásából, amelyik keretén belül élünk. Fontos ezt hangsúlyozni, mert hallgatóink túlnyomó része azon romániai állampolgárok gyermekei, akik itt élnek, dolgoznak és fizetnek adót. Pozitív diszkrimináción nem is merek álmodozni, de azt mindenképpen igazságtalannak gondolom, hogy nem azonos mércével mérettetünk. Ezzel együtt mi mégis igyekszünk megfelelni minden akkreditációs követelménynek, szabálynak, törvénynek, mivel csak így biztosíthatjuk végzős hallgatóink számára az akkreditált oklevelet, amely az itthon maradás egyik alapszempontja.

– Új szakok is indulnak, bár a sajtótájékoztató során csak a Debreceni Egyetem kihelyezett képzéseiről és főként a Magánének szakról esett szó, de ha jól tudom Fordító-tolmács mesterképzésre is lehet jelentkezni már az idei évtől.

– Így van, hála Istennek egyre több jó dolog, egyre több jó kezdeményezés van a PKE-n. Mielőtt erről beszélnénk, mindenképpen szeretném megemlíteni azt, hogy 2020-ban az egyetem, a Sulyok István Református Főiskolával együtt, amely természetes jogelődje, fennmaradásának harmincadik esztendejét ünnepli, melynek kapcsán május 11–15. között kerül sor az egyetemi jubileumi ünnepi hétre. Ez egy olyan mérföldkő, amelynél úgy gondoltuk, hogy meg kell állnunk kicsit, vissza kell tekinteni, hálát kell adni Istennek, meg kell köszönnünk az emberek bizalmát és a támogatók támogatását, és el kell ismernünk a kollégák munkáját. Harminc esztendő után először jutottunk el oda, hogy a nemrég öt évre megújított intézményi akkreditációnk mellett, minden BA és minden MA képzésünk teljes jogkörű akkreditált státussal rendelkezik– ez pedig nagyon nagy dolog egy ilyen fiatal intézmény életében. De ezzel nem álltunk le, mert vannak további új elképzeléseink, terveink is. Nyilván most még nincs mindenre megfelelő oktatói bázisunk vagy infrastruktúránk, ezért mindig az időszerű, a szükséges és társadalmunk számára hasznos szakokat próbáljuk meg kivitelezni, amit lehet önállóan, amit lehet vagy kell, azokat másokkal együtt. Ezért is tárgyaltunk korábban, majd pedig meg is keresett bennünket a Debreceni Tudományegyetem, akikkel a Vidékfejlesztési agrármérnöki és a Gépészmérnöki kihelyezett szakok indításáról állapodtunk meg. Amennyiben sikerül ezeket az elkövetkező két esztendő során sikeresen beindítani és meggyökereztetni, akkor nemcsak kihelyezett szakokként fognak működni, hanem saját képzéseinkké is válhatnak. A Magánének szakról beszéltünk a sajtótájékoztatón, ön említette a Fordító-tolmács mesterképzést is – igen ezek is mind-mind olyan új kezdeményezések, amelyek közül talán szívesen választanak majd az egyetem iránt érdeklődők. Működésünk, fenntarthatóságunk mindig attól függ, hogy van-e elég hallgatónk, így ha az új szakokra jelentkezőkkel is nő a létszám, úgy minden szempontból erősödünk. Ha van elég hallgató, akkor mindig megtaláljuk a finanszírozást, ebben pedig kétségtelenül a legjelentősebb szerepe a hosszú évek óta áldozatos szerepet vállaló magyar államnak van. Én személy szerint annak is nagyon örülnék, ha Bukarest is felvállalná a mi támogatásunkat.

– Terveznek doktori iskolát létrehozni?

– Doktori iskolákat létrehozni bizony nem könnyű. Már többször is átgondoltuk, megtárgyaltuk a kérdést. Tettünk is már bizonyos lépéseket, de ehhez nagyobb számú habilitációval rendelkező professzora vagy docensre van szükségünk egy-egy tudományterületen belül. Ezért más megoldásokat kell keresnünk, amely elsősorban a más egyetemekkel való együttműködést feltételezi. A kollégáim már elkezdték a munkát annak érdekében, hogy közös doktori képzéseink legyenek más egyetemeken működő doktori iskolákkal. Tárgyalásokat folytatunk a kolozsvári kollégákkal, illetve magyarországi egyetemekkel is. Csendesen és szerényen megemlítem, hogy a budapesti ELTE-vel van már egy korábban aláírt közös doktori iskolai képzésre vonatkozó együttműködési szerződésünk. De nyilván ez még nem az, amit itthon, helyben szeretnénk megvalósítani. Meggyőződésem, hogy idő kérdése ennek a megvalósulása is.

– Elkészült az új rektori menedzseri terv. Mennyire kell egy ilyen terv részletes legyen?

– A rektori menedzseri terv elkészítését is egy igen széles körű belső konzultáció és konszenzus előzte meg, amelyet mind a kollégákkal, mind a fenntartó képviselőivel lefolytattam. (A rektori menedzseri terv az egyetem weboldalán bárki számára elérhető.) Tudjuk, hogy honnan indultunk el, és viszonylag hamar és pontosan megfogalmaztuk, hogy hova szeretnénk eljutni. Természetesen egy reformfolyamat sosem ér véget, mert mindig jönnek új és újabb szempontok, kihívások, megválaszolandó kérdések, de reméljük, hogy a 2015–17-es nagyon nehéz időszak nem jön már vissza többé. A tervben alapvetően a következő négy esztendőre terveztünk, hiszen ha ennél hosszabb távú elképzelések, ígéretek szerepelnének benne, akkor annak nem sok haszna lenne. Ugyanakkor nem vágy- és kívánságlistát akartunk leírni, hanem olyan dolgokat igyekeztünk megfogalmazni, amelyeket bízom benne, hogy sikerül megvalósítani, és amit aztán számon is lehet rajtunk kérni. A terv közel húsz oldalas, részleteiben egyértelmű és világos. Leírtuk benne az intézményi kultúra fejlesztésére (további szervezeti és szerkezeti átalakításra) vonatkozó céljainkat, az egyetem további küldetését, oktatási és tudományos kutatásra vonatkozó elképzeléseinket, a tehetséggondozási, a pénzügyi, gazdasági és infrastrukturális fejlesztési terveinket. Elsősorban anyanyelven szeretnénk továbbra is biztosítani az oktatást, de nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy megszerzett tudástőkével a hazai piacon, itthon, a szülőföldön tudjanak majd a hallgatók elhelyezkedni. Ezért igyekszünk egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a román, valamint az angol szaknyelvekre is. Nem titok az sem, hogy célunk bizonyos szakok nemzetköziesítése, azaz angol nyelvű képzések létrehozása is. És miként már említettem korábban, bár intézményünk besorolása az oktatói egyetem kategóriában van, de egy egyetem, magas szintű, nemzetközileg elismert kutatás nélkül nem egyetem. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a rektori menedzsment szintjén lesz olyan munkatárs, aki a tudományos kutatás szervezésével foglalkozik majd. Fontos megemlíteni azt is, hogy az egyetem pénzügyi helyzete jelenleg stabil, a negatív tartományból a pozitív tartományba került. Ez mindenképpen biztató – úgy is mondhatnám, hogy puritán módon igyekszünk fegyelmezett módon gazdálkodni, de természetesen, amire költeni kell, attól nem sajnáljuk az áldozatot.

Amint az rektori menedzseri tervből is kiolvasható, nincs ma olyan „bozóttűz” az egyetemen, amelyet oltani kellene, és teljes erőbedobással foglalkozhatunk az egyetem fejlesztésével, melynek fontos eleme a hallgatók számának növelése. Megnehezíti a dolgunkat az, hogy sajnos mélyen él a társadalomban az a meggyőződés is, mely szerint jobb román nyelvű oktatási intézménybe íratni gyermekeinket a későbbi jobb boldogulás, vagy jobb érvényesülés miatt. Ezt én önbecsapásnak gondolom, s ezért én nem is értek vele egyet. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az ember az anyanyelvén tudja a legjobban befogadni a tudományt, ennek bármely szintjén. Ugyanakkor ez egy identitásvesztést is jelent, illetve lélektani összefüggései is vannak egy ilyen kérdésnek, amelynek kifejtéséhez egy hosszabb beszélgetésre volna szükség.

Nem szabad megfeledkezni arról a nagyszabású tervünkről sem, amely az egyetemi kampusz kialakítását célozza meg. Két éve egyik tanévzáró során mondtam el hangosan először ezt az elképzelést, s ma már elérhető közelségbe kezd kerülni ez is. Minden tervünkkel azt szeretnénk elérni, hogy a PKE töltse be itt a regionális szellemi erőtér szerepét.

– Mennyire elég ez az anyagi támogatás? „Kuporgatni” kell, vagy rendben van az összeg?

– Nehéz erre egyértelmű választ adni. A magyar állam a fenntartásunkhoz és a működésünkhöz szükséges alapfinanszírozást biztosítja, de ez egy szüntelenül fejlődő, folyamatosan felzárkózó egyetem számára önmagában természetesen nem elegendő. Kétségtelen, hogy a magyar állam az infrastrukturális fejlesztésben is rendkívül módon sokat segített és támogatott az elmúlt időben. Elég csak a tulajdonjogilag új épületre gondolni, amely a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi székháza volt, vagy a Sulyok István utcai korszerű egyetemi új épületre, amelynek felavatásán jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök úr is. De folytathatnám a kisebb-nagyobb fejlesztésekkel, a professzori lakásvásárlásokkal, amelyek jelen pillanatban is folyamatban vannak. Hangsúlyoznom kell, hogy ugyanennek a támogatásnak köszönhetően az oktatóink bére elérte a hazai állami rendszer oktatóinak bérezési szintjét, tehát bérkiegészítés is történt. Nyilván egy egyetemnek az oktatás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a tudományra, a kutatásra, az innovációra és ennek sokkal nagyobbak az igényei. Persze mi sem ülünk és várakozunk a támogatásra, hanem igyekszünk megtalálni a pályázati lehetőségeket, együttműködéseket önkormányzatokkal, cégekkel, iskolákkal. A társadalommal összedolgozva akarjuk hasznossá tenni a birtokunkban lévő szellemi tudástőkét.

– A szakkollégiumok fontos szerepet játszanak a szaknépszerűsítésekben, így az egyetem népszerűsítésében is. Számíthatnak valamilyen támogatásra, fejlesztésre az elkövetkezendő években?

– Így van. A közelmúltban kezdtük megszervezni a korszerű kutatóintézeteket az egyes szakok vagy tanszékek alárendeltségében, amelyeket a szakkollégiumokkal együttműködtetve szeretnénk fejleszteni és gyakorlatorientáltan hasznossá tenni. De nyomatékosan emelném ki az egyetemi szinten aktív szerepet vállaló Partiumi Területi Kutatások Intézetét, amely hangsúlyos szerepet tölt be a Partium-brand építésében (is). Ezen túlmenően hoztuk létre az egyre aktívabb szerepet betöltő Partiumi Tehetséggondozói és Karrier-tanácsadó Központot, amelyik a hallgatókat továbbképzésükben, a munkaerőpiacon való könnyebb tájékozódásukban segíti. Az egyetem igyekszik megadni ezeknek a fontos kutatási és szakmai műhelyeknek minden szükséges támogatást.

– Eltelt négy esztendő 2016-tól, lejárt a rektor mandátuma. Van más jelentkező az egyetem vezetői posztjára? Ön marad a rektor? Mikor derül ki biztosan a folytatás?

– Tudomásom szerint nincs más, aki jelezte volna ezt. Ezt egy kicsit sajnálom is, de nem az én személyem a lényeges, hanem az a csapat, amelyiket eddig is sikerült hatékonyan és egyetem-érdekelten összefogni és velük együtt dolgozni. A kollégák „áldása” kell rá, amelynek kitűzött (rektorválasztási) időpontja március 10-ke. Ha ez megtörtént, akkor a választás jegyzőkönyvét tovább kell küldeni a bukaresti szakhatósághoz, és amennyiben az a jóváhagyást megadja (körülbelül két-három hét), onnantól kezdve válik legitimmé a választás eredménye.

– Köszönöm a beszélgetést.

– Én is köszönöm. Istené legyen a dicsőség!

 

Forrás: https://www.erdon.ro/kozelet/helyi-kozelet/palfi-jozsef-a-regio-szellemi-erotereve-akarunk-valni-2673558/?fbclid=IwAR0zLe0eNQ7wz6w6mSJiqbpMGAN_VSrB6P1RZEf1lNyD9znuhHL7cWMIWn0