HALLGATÓI TEHETSÉGGONDOZÁS NEMZETKÖZI SZINTEN

Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázat

     Az Eszterházy Károly Egyetem már 17. éve kezdeményezője, mentora – a Miskolci Egyetemmel közösen -  a hallgatók részére kiírt Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi pályázatnak, a magyar felsőoktatás egyik leghosszabb ideje működő tehetséggondozó projektjének. A pályázati felhívásra miden évben általában Eger, Miskolc, Nyíregyháza mellett 10 határon túli magyar egyetem hallgatói jelentkeznek.

     A beérkező pályaműveket 3 egyetem szakembereiből álló zsűri értékeli, s döntésük alapján kerülhetnek a legtehetségesebbek a Kortárs Hangon ’21 költészetnapi válogatott kötetbe, kaphatnak értékes díjakat. A hallgatók által kedvelt Kortárs Hangon Műhelyben szakmai képzéssel fejlesztik fiatal költők a kreatív íráskészséget, lapszerkesztők segítik az írásaik megjelenésének lehetőségét. A pályázat értékét jelzi, hogy rangos irodalmi, művészeti folyóiratok lapdíjakkal, közlési lehetőséggel támogatják a legtehetségesebbeket, s írótábori meghívással segíti  fejlődésüket a Magyar Írószövetség, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága.

További részletek a pályázati felhívásban található!

Jelentkezési lap itt található!

 

Kortárs Hangon 21

Várjuk a tehetséges hallgatókat!