HAGYOMÁNY ÉS MEGÚJULÁS ERDÉLY TÖRTÉNETÉBEN

IV. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia Nagyvárad, PKE, 2019. május 17–18.
 


 A Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége és a Partiumi Keresztény Egyetem 2019. május 17–18. között Hagyomány és megújulás Erdély történetében címmel szervezi meg a IV. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát.  

A tanácskozás szakmai fórum kíván lenni a tágabb értelemben vett Erdély (beleértve a Partium és Bánság) történetével foglalkozó doktoranduszok, doktorjelöltek, PhD fokozattal rendelkező vagy annak megszerzése előtt álló fiatal kutatók, valamint MA hallgatók számára, tanuljanak vagy dolgozzanak romániai, magyarországi vagy bármely más ország egyetemén, illetve kutatóintézetében.  

Célunk, hogy lehetőséget teremtsünk az Erdély történetével foglalkozó fiatal kutatók számára, hogy interdiszciplináris megközelítésben mutathassák be és vitathassák meg eddigi kutatási eredményeiket. Ezért tudományterülettől függetlenül várjuk azoknak a személyeknek a jelentkezését, akik Erdély történetével kapcsolatos kutatásokat folytatnak.  

Az elhangzott előadások írott változatait lektorált tanulmánykötetben az EME kiadásában jelentetjük meg.

Jelentkezni 2019. április 20-ig, a konferencia honlapján található jelentkezési lap kitöltésével lehet. 

Jelentkezési felület: http://bit.ly/IVerdelyi_tori_konf 

Weboldal: https://etkonferencia.wordpress.com/ 

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad.
 
A részvétel ingyenes! 
 
 iv-etk-konferencia-felhivas-2019.pdf
 
 

Törtt19 plakat