Generációk találkozása - Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány bemutatkozó koncertje

2018. május 26.

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány évek óta szervez sikeres nemzetközi mesterkurzusokat fiatal karmestereknek és zeneszerzőknek Eötvös Péter szakmai irányításával és aktív közreműködésével Budapesten, a Gőz László által alapított kortárs zenei intézményben, a Budapest Music Centerben, mely egyben az alapítvány székhelye is. A kurzusok mellett a másik fontos és állandó tevékenység a zenei tehetséggondozás, fiatal zeneszerzők mentorálása, pályájuk segítése ösztöndíjakkal, mentorprogrammal, valamint a kortárs zenei minél szélesebb közönségének megteremtése, kialakítása, a kortárs zene megismertetése.

 

Az alapítvány első alkalommal mutatkozik be Romániában, egyből két koncerttel: a Ligeti Fesztiválon Kolozsváron Binca Termes és Grabócz Márta zenetudósok meghívására, valamint Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem vendégeként, ahol a hallgatók mesterkurzuson is részt vehetnek. A bemutatkozó koncert programját Eötvös Péter állította össze azzal a céllal, hogy képet nyújtson az alapítvány számára fontos kortárs klasszikusokról, valamint bemutasson olyan fiatal zeneszerzőket, akiknek a munkáját segítette az alapítvány, és folyamatosan visszatérő vendégei az alapítvány kurzusainak és magyar kortárs zenei élet meghatározó szereplői.

 

A koncert programjában Eötvös Péter, Ligeti György és Kurtág György művei szerepelnek, valamint egy-egy darab Balogh Mátétól és Horváth Balázstól, mindkettő romániai bemutató. Balogh Máté az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány mentoráltjaként, egy mesterkurzusra komponálta az elhangzó Jam Quartet című jazz-iheltésű művét. A fiatal zeneszerző jelenleg az Editio Musica Budapest főszerkesztője. Horváth Balázstól, aki az alapítvány kuratóriumának tagja és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára a Cirkuszoid című experimentális kompozíciója hangzik el, melynek színházias előadásmódja különösen érdekes lehet a közönség számára.

 

A közreműködő fiatal zenészek a kortárs zene értő tolmácsolói, szakértői és már maguk is tanítanak, és rendszeresen vesznek részt az alapítvány mesterkurzusain, programjain Eötvös Péter meghívására: Nagy Judit (fuvola), Kiss Péter (zongora), Zétényi Tamás (cselló), Nevelő János (ütőhangszerek).

 

Az alapítvány életében fontos lépés, hogy a kortárs zene Erdélyben született kiemelkdeő alakjainak zenéjét (Ligeti, Kurtág, Eötvös) Kolozsváron és Nagyváradon mutathatja be, fiatal magyar zeneszerzők és zenészek közreműködésével.

 

A nagyváradi program:

 

2018. május 26.

15:00 – 18:00 Az Eötvös Péter Alapítvány kortárs zenei workshopja Horváth Balázs és Balogh Máté vezetésével

Partiumi Keresztény Egyetem Díszterme, Nagyvárad

Közreműködnek: Kiss Péter, Nevelő János, Nagy Judit, Zétényi Tamás

18:00 Generációk találkozása – az Eötvös Péter Alapítvány bemutatkozó koncertje

Partiumi Keresztény Egyetem Díszterme, Nagyvárad

Közreműködnek: Nagy Judit (fuvola), Kiss Péter (zongora), Zétényi Tamás (cselló), Nevelő János (ütőhangszerek)

 

A koncert programja:

Horváth Balázs: Cirkuszoid (romániai bemutató)

Ligeti György: Szonáta szóló csellóra 

Kurtág György: Játékok (részletek)

Eötvös Péter: PSY

Eötvös Péter: Dances of the Brush-Footed Butterfly

Balogh Máté: Jam Quartet (romániai bemutató)

 

Petereötvös Felvégiandrea Bmc sajtonakBaloghmáté photoandreafelvegiHorvathbalazs photofelvegiandrea