És te miért neveztetel keresztyénnek?

Augusztus 20-hoz közeledve, az aktuális országhatárokon innen és túl (felekezettől függetlenül) minden magyar szívű embernek, még a poszt-trianoni helyzetben is a nemzeti összetartozásunkat megjelenítő államalapítás, nagy és közös ünnepe jut eszébe. Népünk és nemzetünk akkor lett „hivatalosan” kereszténnyé, amikor az első Millennium karácsonyán az utolsó magyar fejedelem I. István, első magyar király, Rómától megkapta a koronát. Bölcsen továbbfolytatta atyja, Géza munkáját (az ország bel viszonyainak stabilizálása, külső ellenségekkel való szövetségkötés, csatlakozás a kontinentális keresztyén köztársaság eszmerendszeréhez). Majd új fejezetet nyitott a magyarság történetében. A korábbi törzsi szövetségekből szervezett magyar fejedelemséget, a korábbi évszázadokból itt maradt idegenekkel együtt, egységes keresztyén magyar állami keretek közé szervezte, amely aztán közel ezer esztendőn keresztül fennállt. Nem volt ez teljesen rendkívüli politikatörténeti esemény akkortájt, amikor egyre-másra jöttek létre a keresztyén fejedelemségek. Két tény mégis egyedivé tette. Egyfelől az, hogy európai nagypolitikai szinten mindenütt azt visszhangozták tovább, hogy Attila „unokája” István, keresztyén király lett. Másfelől meg olyankor kapott Rómától koronát, amikor a pápaság rövid időre ugyan, de felemelkedett és nem függött a Német-Római Császártól. Így a korona függetlenségét és önállóságot biztosított számára és az egymással versengő világbirodalmi közjátékok között nem került vazallus szerepbe. Ezt követően mind Kelettel, mind Nyugattal kiegyensúlyozott viszonyra és kapcsolatokra törekedett.

Közhelyként hat, mégis örök evidencia az, hogy minden ember a maga korának az embere. Ennek megfelelően mindenki a maga korában és életkörülményei között kell helyes válaszokat adjon azokra a kérdésekre és kihívásokra, amelyek adott korban és élethelyzetben jelentkeznek. Örökkévaló mérték és érték szerinti, korszakos jelentőségű, korszerű és helyes válaszokat adni nem lehetetlen, de nem olyan egyszerű és egyértelmű. István király számára sem mehetett minden olyan egyértelmű és magától értetődő módon, miként az, az utókor gazdag hagyományú emlékezetében él. A közel ezer esztendő múltja és igaz hagyománya, – mégha az ő korából nem is sorolja a történeti hitelességeket igazoló korabeli hazai forrásokat, – akkor is arról vall, hogy helyes választ adott kora sorskérdéseire. A dolgok hitelességet utólag ugyanis a hit adja meg, amely a jelenségekben, a tények feletti világ tükröződését látja (László Gy).

István király helyes válaszokat adott. Kora bizonytalan viszonyai között a megmaradás, a jövő, az állandó, az-az az Isten mellett döntött. Világ-nézete, az életkörülményekre tekintő szempontja szentpont volt. Aki ennek tudatában cselekszik, és időben dönt, azt nem döntik le, mert Istennel dönthetetlen marad (Hegedűs L). A népet, a nemzetet, az országot, amelyikért felelősséget vállalt, a teremtő, újjáteremtő és a minden embert üdvözítő Isten táborába akarta vezetni. Minderre a feudális anarchia és káosz egy olyan korszakban került sor, amelyikben az elvilágiasodott életmód, életvitel még a vallásos, egyházi életre is rányomta a bélyegét. Ő azokkal (Cluny-reform képviselőivel) állt direkt (levelező) kapcsolatban, akik Európa-szerte belülről akarták megreformálni, nemcsak a kolostori és az egyházpolitikai életet, hanem olyan életforma és életrend kialakítására törekedtek, amely természetes és normális Isten-közelbe és közösségbe vezetett vissza.

Első királyunkat nemcsak a Fiúisten születésének ünnepén történt megkoronázása, a saját századában történt „szentté avatása”, vagy a keresztyén élet lehetőségeinek teljes körű kiépítése, stabilizálása okán nevezhetjük keresztyénnek, hanem felelős gondolkodása, szellemisége, lelkisége, hiteles élete, hiteles munkássága miatt. Isten előtt álló és élő emberként élt benne kora politikai, szellemi világában és ezzel a felelősséggel vette komolyan személyes küldetését, mandátumát. Ma, múlt és jövő mezsgyéjén állva, ismerve a címben idézett HK (32) kérdését szabad elmélkedésünk tárgyává tegyük azt, hogy mi miért (is) neveztetünk keresztyénnek?

 

Dr. Pálfi József

rektor

Reformátusok Lapja 2020. augusztus 16-i lapszám vezércikke