Erasmus szakmai gyakorlat beszámoló

Rácz Etelka, másodéves német szakos hallgató az Erasmus program keretében 2016. augusztus 1. és szeptember 30. között a müncheni IKGS-ben vett részt egy szakmai gyakorlaton.

Az Erasmus program keretében 2016. augusztus 1. és szeptember 30. között a müncheni IKGS-ben (Institut für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas an der Ludwig-Maximilians-Universität München– Délkelet-európai Német Kultúra és Történelem Intézete) vettem részt egy szakmai gyakorlaton. 

Az intézet, ahogyan a neve is mutatja, a délkelet-európai németek történetével, irodalmával és nyelvével foglalkozó tudományos intézmény. Széleskörű tevékenységet folytat német és kelet-európai egyetemek tudományos projektjeinek illetve rendezvényeinek a támogatása, szakmai utánpótlásban való aktív részvétel ösztöndíjak és gyakornoki helyek biztosítása révén, illetve félévenként kiad egy intézeti folyóiratot is Spiegelungen címmel.

ikgs

Az IKGS központi aktivitása a saját munkatársak tudományos kutatómunkája. A kutatóintézet mellett az IKGS-ben egy könyvtár illetve levéltár is található, amely számos erdélyi, bánáti, bukaresti és bukovinai német nyelven alkotó szerző hagyatékát őrzi. A könyvtár gyűjteménye pedig a délkelet-európai németek történetére, irodalmára, nyelvére, néprajzára és honismeretére vonatkozó kiadványokat foglal magába.

A szakmai gyakorlat ideje alatt lehetőségem volt bepillantást nyerni az intézetben folyó mindennapi munkába és részt vehettem néhány folyamatban levő projektben is. Ugyanakkor megismerhettem az IKGS kedves, segítőkész és barátságos munkaközösségét. A gyakorlat legnagyobb részében a levéltárban dolgoztam, mely a kedvenc munkámat is jelentette: hagyatékok rendszerezése, a levéltárban található hagyatékok és gyűjtemények egy részéről leltári lista készítése.

Az intenzív munka mellett hétvégenként lehetőség volt a város nevezetességeinek (múzeumok, képtárak, Olimpiapark, templomok, stb.) megtekintésére, valamint az IKGS és az egyetemi könyvtárban szakirodalom gyűjtésére a szakdolgozathoz.

Dscn1055Dscn2872

 

forrás: nyit.partium.ro