Dr. Pálfi József rektor 2020-as tanévzáró beszéde

Tanévzáró 2019-2020.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Kedves Barátaim a Krisztus Jézusban!

A 2019-2020-as egyetemi tanév, részben virtuális tanévzáró és – istentisztelettel egybekötött – ballagási ünnepén vagyunk most együtt, kissé különös, rendhagyó módon. Így köszöntöm most a szülőket, a családtagokat. Köszöntöm az oktatókat, a fenntartó, támogató intézményeket, testületeket, testvéregyházakat, a velünk együtt ünneplőket. Köszöntöm mindazokat, akik bíztak és bíznak bennünk, akik mellettünk álltak és állnak. Külön hangsúlyozom a médiát, akik csendes, de állandó támogatói egyetemünknek. Köszöntöm a végzős, de most virtuálisan ballagó hallgatókat és örülök, akik kitartottak és befejezték egyetemi tanulmányaikat és hiszem, hogy sikeres lesz az államvizsgájuk is. Mivel nincs más választásunk ezért a digitális világstruktúra foglyaiként (Békés Márton) a nagytestvér vigyázó szemei és fülei mellett vagyok kénytelen, egyetemünk egész közössége nevében hálát adni Istennek, és köszönetet mondani mindazoknak, akiket mindez valamely ok folytán megillet.

Mindenekelőtt legyen szabad ünnepélyesen bejelentenem azt, hogy az Egyetem két (Bölcsészettudományi és Művészeti, Gazdaság és Társadalomtudományi) karán, 13 alapszakon és 6 mesterképzésben folyt az oktatás ebben a tanévben is. A végzősök létszáma alapszakon 154, mesteri képzésben 76. ez összesen 230 végzős hallgatót jelent.

Különös tanévet zárunk most be. Különös azért, mert éppen három hónapja annak, hogy március elején mindnyájunk életébe egy új korszak kezdődött azzal, hogy a világméretűvé vált koronavírus elterjedése kapcsán teljesen új életrendet kellett kialakítanunk és bevezetnünk. 2020. március 10-vel kezdődően, egyetemünk Rektori Hivatala folyamatosan tájékoztatta az egész egyetemi közösséget, a kialakult helyzettel kapcsán. Fokozatosan függesztettünk fel mindenfajta mobilitási tevékenységet, majd az oktatási tevékenységeken kívül a különböző rendezvények, programok (konferencia, versenyek, nyilvános előadások stb.) megszervezését is. Majd felfüggesztettük a kontaktórák megtartását, de az oktatás egy pillanatig sem szünetelt, és ahol lehetett az órarendnek megfelelően, online történtek az óratartások. Az online oktatás technikai kivitelezését a már rendelkezésre álló felületeken valósítottuk meg. A kontaktórák beszüntetése következtében felkértük a hallgatókat, hogy lehetőség szerint az oktatás felfüggesztésének ideje alatt, az állandó lakhelyük szerinti otthonukból kapcsolódjanak be az online oktatásba, internetes kapcsolódási formákon keresztül. Az egyetemen folyó egyéb, oktatással, kutatással és adminisztrációval kapcsolatos tevékenységek sem folytatódhattak tovább. A rendkívüli helyzet, különböző fázisai és fokozatai ma is tartanak. Ezzel együtt az élet élni akar, és mi szervezetten folytatjuk munkánkat az, ahogy lehet jegyében. Éppen ezért kollégáimmal kidolgoztuk a félévvégi vizsgáztatás lehetséges módozatait, csakúgy, mint az államvizsga módszertanát is.

Azzal kezdtem, hogy különös tanévet zárunk most be. Különös azért, mert teljesen rendhagyó módon kell tanévzáró, ballagási ünnepségünket megtartani. Márpedig ez az alkalom minden egyetemista életében mindig is nagyon fontos volt, hiszen nemes büszkeséggel lehetett a világ szemébe tekinteni, mert méltókká váltak arra, hogy egyetemet végzett felnőtt embereknek tekintse őket a világ. Különös azért, mert éppen ebben a félévben ünnepeltük volna meg az egyetem megalapításának 30 éves jubileumát. Persze ami késik, nem múlik. Különös azért, mert éppen ebben 100 esztendeje annak, hogy a trianoni békediktátumot rákényszerítették népünkre, nemzetünkre, de mi ennek ellenére is élünk, vagyunk és leszünk. Erről az időszakról, amelyikről nem tudjuk, hogy meddig és milyen formában folyatódik a jövőben, sokan sokféleképpen és talán a legszélesebb skálán nyilvánítottak véleményt az elmúlt időszakban. Végzős hallgatóinkat, kevés kivétellel, talán mindegyikőjüket tanítottam. Engedjék meg, hogy most a saját tantárgyam, az Általános vallástörténet világából hadd vegyek egy kedves példát, és egy kínai tanmesét hadd mondjak el, amelyiknek a címe: Mi a jó és mi a rossz?

„Réges-régen Kína vadon vidékén élt Csen apó a legényfiával. Egy napon nyoma veszett az egyetlen lovának. A falubeliek sajnálkoztak:

- Szegény Csen apó, micsoda nagy baj ért! – Honnan tudjátok, hogy ez baj? – kérdezte az öreg. A falubeliek megütköztek: ez ne lenne baj?

Napokkal később visszajött a ló. Vadlovakkal találkozott a vadonban és most hét vadló követte. Az öreg beterelte őket az istállóba. A falubeliek el voltak ragadtatva:

- Milyen szerencse ez, Csen apó, micsoda jó dolog! – Honnan tudjátok, hogy ez jó? – kérdezte az apó. A falubeliek megint megdöbbentek: mi a jó, ha már ez sem jó?

Aztán a fia elkezdte megszelídíteni a vadlovakat. Az egyik azonban úgy levetette, hogy eltört a lába több helyen is. A falubelieknek megint megvolt a véleményük:

- Szegény Csen apó, micsoda baj ért titeket! – Honnan tudjátok, hogy ez baj? – kérdezte megint az apó? – Elment az esze az öregnek, mi a baj, ha már ez sem baj – most aztán már igazán dühösek lettek a falubeliek.

Hamarosan császári küldöttek érkeztek a faluba, és minden épkézláb fiatalt elvittek katonának. Csen apó lábra állni sem tudó fia megúszta.”

Nem szeretném most sem filozófiai, sem pszichológiai értelemben elemezni és magyarázni a tanmesét, mert meggyőződésem, hogy mindenki érti az üzenetét. Örök és nagy kérdés az, hogy életünk során adott pillanatokban és élethelyzetekben éppen mi a jó és mi a rossz? Tény, hogy életünk tele van számtalan – nagyon és talán szélsőségesen leegyszerűsítve – jó és rossz dologgal, de örök igazság az, hogy az élet nem fehér és fekete, hanem számtalan színárnyalata van. Kétségtelen, hogy Csen apó, az ember itt nem von le gyors konzekvenciákat és ítélkezik elhamarkodottan, hanem kivárja a dolgok végét. Begyűjti a tapasztalatokat bölcsen. Hiszem, hogy miközben sok minden formálta az életét, sajátos módon akar tanítani egy bölcsebb mentalitásra és életszemléletre mindnyájunkat. Szellemi, lelki fejlődésünk és persze fizikai fejlődésünk során hosszú utat teszünk mindnyájan ebben a földi életben, miközben nagyon sok és sokféle külső és belső, nemes és nemtelen harcot kellett megvívnunk, s mindeközben fokozatosan tudatosulunk, erősödünk, élettapasztalatokat gyűjtünk, s letisztulunk. Az egészséges életszemlélettel rendelkező ember mindig stabilabban áll meg az élet viharai, próbái és kihívásai között, mert mindenkor bízik abban, hogy a dolgok végül inkább a jó irányban haladnak, sokszor a látszatok ellenére is. Sörren Kierkegaard 19. századi filozófus örökérvényű gondolata ma is érvénye: az életet előrefelé éljük, de visszafelé értjük meg.

Igen, különös és rendhagyó – a megszokott rendet elhagyó – tanévet zárunk most be. Ki gondolta volna 1989 nyarán, hogy az esztendő végére egy újabb világrend kezdete következik el és az életünk egy teljesen új helyzetbe kerül? Ki gondolta volna 1990 májusában, hogy a KRE egyetemalapítási szándékkal Főiskolát alapít és indít el az útjára? Ki gondolta volna, hogy hosszú, következetes küzdelem és kitartó munka után létrejön a PKE? Ki gondolta volna, hogy harminc esztendő múltán, hogy a teljes egyetemi, intézményi akkreditáció mellett, az egyetem történetében először mondhatjuk el azt, hogy minden alap és mesterképzésünk akkreditált? Ki gondolta volna azt, hogy a gyermekbetegségeknek számító megpróbáltatások mellett és után Egyetemi Campus építéséhez foghattunk?

Ki gondolta volna, hogy 2020 márciusában, korábban el sem képzelt új élethelyzettel kell megküzdenünk? Ma már azt látjuk, hogy ez a periódus egy rendkívüli tanulási folyamat része volt, amely „megmérettetésben” egyetemünk, korábban megerősített alapjaira állva jól vizsgázott. Az egész egyetemi közösség – a tanárok, a diákok, az adminisztratív munkatársak – a rendkívüli időszakban is a helyzet magaslatán álltak, valódi szolidaritással összetartottak, segítettek egymásnak és erősítették a köteléket. Mi ma is bizakodóan tekintünk a jövőbe. Nagyon sok tervünk és elképzelésünk van továbbra is. Az új idők, új kihívásainak megfelelően készülünk a holnapra. Visszavárjuk végzős alapszakos hallgatóinkat a mesterire, a mesteriseket pedig közös pályázatokba, kutatásokba. Új terveinkről nem tettünk le, hanem megújult erővel folytatjuk azokat, amelyeket lehet és ott, ahol kell. Tervezett új képzéseinket is minden reménység szerint, amennyiben rajtunk áll útjukra indítjuk. Gondolok itt a Vidékfejlesztési agrármérnöki, Gépészmérnöki, Magánének szakokra (ez utóbbi esetében az akkreditációs engedély megszerzése éppen ezekben a pillanatokban is zajlik), vagy a Fordító-tolmács mesterképzés. Még március elején egy nagyszabású együttműködési szerződés megkötésére és közös pályázat elkészítését terveztük az Óbudai Egyetemmel. Gőzerővel folyik az egyetem főépületének felújítása. Több ingatlant vásároltunk meg az elmúlt hónapok során. Köszönhetően kollégáimnak, a Sapientia Alapítványnak, de legfőbbképpen az értünk nagy felelősséget vállaló Magyar Kormánynak az anyagi helyzetünk is stabil, kiszámítható és tervezhető. Mondhatom jó lelkiismerettel, hogy tettük és tesszük a dolgunkat, s közben várjuk a következő jelentkezőket.

Természetesen nem tudjuk, hogy milyen idők következnek, mit hoz a holnap, a jövő. Jézus Urunktól azt tanultuk és tanuljuk, és abban erősít meg ma is bennünket, hogy ne aggodalmaskodjunk, kétségeskedjünk a holnap felől. Nekünk a mában, a jelenben kell megtennünk a mi személyes és közösségi feladatunkat. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen szemlélettel, hittel és meggyőződéssel tesszük a dolgunkat. Lehet sápítozni, nyavalyogni, kételyek és félelmek között kétségeskedni, de lehet jó reménységgel, bátran és öntudatosan nekiveselkedni a dolgoknak. Lehet az éppen 100 éve történt igazságtalan trianoni békediktátum kapcsán felerősíteni a nemzeti tragédia lelkületét, de lehet a nemzeti összetartozás erőt adó lelkületét tudatosítani önmagunkban: voltunk, vagyunk és Isten segítségével holnap is lehetünk! Lehet a 30 esztendővel ezelőtt megalapított SIRF-ra és jogutódjára a PKE-re sokféleképpen tekinteni és minősíteni, amelynek most nagyon nagy tetemrehívója a hazai demográfia, rémisztő mutatója, de lehet úgy is tekinteni, mint egy nagyszerű hazai, regionális, de egyre erősebb felsőoktatási intézményre, amely nemcsak hogy kiállta az idők próbáját, hanem képes és tud tovább is fejlődni. Lehet a jelenlegi vírusfenyegetések többedik hullámára gondolni, de lehet az akkor is, csak azért is erős és elkötelezett lelkületével fejünket felemelni, mint akik továbbra is vállalják a folytatást, bármi is történjen.

Tisztel Hallgatóság! – ritkán szoktam két példázatot is mondani egy-egy beszédemben. Ezúttal így teszek és Wayne Rice rövid történetét mondom el zárásképpen. A bőség falkája. Egy montanai szervezet ötezer dolláros díjat tűzött ki minden egyes élve elfogott farkasért. Két vadász, Sam és Jed úgy döntött, hogy nekivág a hegyeknek, és keres egy kis pénzt a farkasok elfogásával. Éjjel-nappal járták a hegyeket, kutatva értékes zsákmányuk után. Háromnapi sikertelen vadászat után kimerülten lefeküdtek és elaludtak. Az éjszaka közepén Sam egyszer csak arra ébredt, hogy vagy ötven farkasból álló falka veszi őket körül. Vörös szemük csak úgy lángolt, és vicsorogva morogtak a két vadászra, ugrásra készen. Sam oldalba lökte Jed-et, aki a rémülettől dörzsölgette a szemét, s közben alig hallotta meg Sam szavait, aki így szólt hozzá: Hé ébredj, gazdagok leszünk!

Az előbbiekben azt mondtam, hogy egyáltalán nem mindegy az, hogy nagyszerű lehetőségként kapott életünket milyen szemlélettel, hittel és meggyőződéssel éljük, miként állunk elébe a dolgoknak, és milyen válaszokat adunk az előttünk álló kihívásokra, megoldandó feladatokra. Életünk számtalanszor kerül személyes, családi és közösségi is válságba. A válság szó kínai szimbóluma igazából a veszély és a lehetőség szavak kombinációja. Valahányszor krízishelyzetbe kerülünk, mi dönthetünk arról, hogy miként viszonyulunk ahhoz és milyen választ adunk arra. Mindig nézőpont kérdése! Nézhetünk a veszélyre, a bajra, a rettentő problémára, de választhatunk és tekinthetünk a krízisre, a válságokra úgy is, mint jól és helyesen megválaszolandó lehetőségre. Kérdés, hogy mire nézünk, és mit látunk meg? Mit választunk? A helyes hozzáállás ugyanis nagy és jó változásokat hozhat életünkben. bízom benne, hogy így lesz ez esetűnkben is.

Nagyvárad, 2020. június 12.