Ábrám Endre zongora szólóestje a PKE-n

A Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében ismét Nagyváradon lép fel Ábrám Endre zongoraművész. A szólóestre május 29-én, délután 6 órától kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Ábrám Endre Marosvásárhelyen született 1993-ban. Hétévesen kezdett zongorázni a marosvá­sárhelyi Művészeti Líceum diákjaként, Kim Imola, majd Kovács Zsuzsa tanárnő irányításával. Középiskolai tanulmányait a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában fejezte be, ahol Kiss Gyula tanítványa volt. Tanulmányai során több romániai országos zongora­versenyen vett részt, fellépett a Marosvásárhelyi Filharmónia zenekarával és a Budapesti Vonósokkal. Részt vett Georg Sava, Bogányi Gergely, Kiss Gyula, Szokolay Balázs, Rohmann Imre és Lantos István zongora-mesterkurzusain. 2012 és 2017 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt, ahol Falvai Sándortól, Jandó Jenőtől és Réti Balázstól tanult zongora főtárgyat, Kiss Gyulától és Gulyás Mártától kamarazenét. A 2015-2016-os évadban a Communitas alapítvány által meghirdetett ösztöndíj nyertese volt. Jelenleg a budapesti Kroó György zeneiskola zongoratanára.

 

Pmmc Abram2018