A nyelv közösségi perspektívája

Rangos tudományos konferenciát szervez az egyetemi év zárásaként a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke 2013. július 5-én és 6-án, neves erdélyi és magyarországi előadók, egyetemi oktatók részvételével.

Rendezvényünk annak az egyre határozottabb igénynek tesz eleget, hogy a nyelvvel kapcsolatos jelenségeket elsősorban a társadalomban betöltött szerepe által vizsgáljuk figyelembe véve az egyéni nyelvhasználót is. A konferenciára meghirdetett témakörök egyrészt tanszékünk munkatársainak kutatási irányvonalait jelzik, másrészt azokat az alkalmazott nyelvészeti problémákat érintik, amelyeknek vizsgálatára a régióban eddig még nem került sor. A hazai kutatások főleg a kétnyelvűség és a kisebbségi lét problémáit helyezik előtérbe, de ugyanolyan fontossá vált napjaink túlmediatizált világában odafigyelni a mindennapi nyelvhasználattal kapcsolatos problémákra is, mint például a közösségi oldalak nyelvhasználata, a tanári beszéd milyensége, nyelv és kultúra kapcsolata, a beszédfolyamatok működése és a nyelvi tudatosság. Jelen konferencia előadói hiánypótló kutatási témákkal jelentkeztek.

A rendezvényre jól ismert hazai és nemzetközi szakembereket várunk. Plenáris előadást tart Balázs Géza, egyetemi tanár, az ELTE, Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője. További előadóink az ELTE, a Pannon Egyetem, a BBTE, a Sapientia Egyetem stb. elismert oktatói, kutatói. 

A rendezvény – elképzeléseink szerint – egy konferenciasorozat első állomásaként kétévente e tematika köré szerveződik majd. A nyelvészeti konferencia szervezői: Bartha Krisztina, egyetemi tanársegéd és Magyari Sára, egyetemi adjunktus.

Letölthető program

A konferencia plakátja

plakát nyelvészetDsc 0004Dsc 0007Dsc 0152Dsc 0222Dsc 0048Dsc 0128Dsc 0245Dsc 0064Dsc 0083Dsc 0113Dsc 0115Dsc 0165Dsc 0168Dsc 0212Dsc 0250

forrás: magyartanszek.partium.ro