3. Partium-konferencia

2018. november 9-én harmadik alkalommal kerül sor a Partium-konferencia megszervezésére.

A Partiumi Területi Kutatások Intézete a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, a debreceni Hatvani István Szakkollégium és a csengeri O’sváth Gyűjtemény társszervezésében hírdette meg a tudományos űlést. A konferencia öt szekcióban 56 előadót sorakoztat fel. A szekciók párhuzamosan, 15 és 18 óra között zajlanak majd a PKE új épületében.

Támogató: Bethlen Gábor Alap, Érintő Egyesület

Regionális tudományi szekció

Szekcióvezető: Miklósné Dr. Zakar Andrea (Károli Gáspár Református Egyetem)

1.     Becsey Zsolt László: Magyarország és Románia felzárkózási kísérlete a statisztika tükrében; Károli Gáspár Református Egyetem

2.     Szabó Pál: A térszerkezeti ábrák elméleti háttere, valamint gyakorlati jellemzői a Debrecen- Nagyvárad térség példáján; Társelőadók: Braun László, Tóth Gyöngyi, Varga György geográfus MSc, Eötvös Loránd Tudományegyetem

3.     Dancsi Katalin: Merre tart az EU közös határellenőrzési politikája? Egy federalista fordulat előnyei és hátrányai; Károli Gáspár Református Egyetem

4.     Éger György: A geopolitikai és a kisebbségi/etnikai kérdés összefüggései Közép-Európában 1990 után; Károli Gáspár Református Egyetem

5.     Szilvássy István: Két magyarországi javaslat és partiumi vetülete; Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége

6.     Rácz Szilárd: Elméleti keretek a kelet-közép-európai nagyvárosok fejlődési folyamatainak vizsgálatához; MTA KRTK RKI

7.     Lóth László: A versenyképesség kompetenciaelemei, regionális megközelítésben; Károli Gáspár Református Egyetem

8.     Miklósné Dr. Zakar Andrea: A Kárpát-medence, Erdély és Partium egy mental map kutatás tükrében; Károli Gáspár Református Egyetem

9.     Csóka Gabriella: A határokon átnyúló együttműködés Románia és Magyarország között; Partiumi Keresztény Egyetem

10.  Szilágyi Ferenc, Debrenti Edith: Az innováció és néhány társadalmi/infrastrukturális mutató területi összefüggései Kelet-Közép Európában; Partiumi Keresztény Egyetem, PTKI

11.  Pál Ágnes: Átalakuló határmenti térségek a Partium területén; Szegedi Tudományegyetem

 

Történelemtudományi és honismereti szekció

Szekcióvezető: Fleisz János (Sapientia Varadiensis Alapítvány-Nagyvárad)

1.     Domokos Andrea: Büntetőjogi szabályok a XVI. századi Erdélyből; Károli Gáspár Református Egyetem

2.     Dancs György: Védekezési eljárások az 1831-es kolerajárvány idején; II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

3.     Buzgó Gábor: Házassági kapcsolatok a Bihar vármegyei Nagylétán és környékén a 20. század első harmadában; Debreceni Egyetem

4.     Szendrei Ákos: Országgyűlési képviselők pártállása és szociális háttere a dualizmuskori Tiszántúl    "nagyvárosaiban" (Arad, Debrecen, Nagyvárad, Szatmárnémeti); Debreceni Egyetem

5.     Nagy Gergő: Álmosd településszerkezeti változásai a középkortól a jelen korig; Kölcsey Ferenc Emlékház és Álmosdi Kiállítóhelyek; Debreceni Egyetem – Hatvani István Szakkollégium

6.     Vadász Márton: Szentpéterszeg, Gáborján és Váncsod temetőinek története és fejfái; Debreceni Egyetem

7.     Kecse Gabriella: Tájházak és kiállítóhelyek a Berettyó völgyében; Szacsvay Imre Általános Iskola, Nagyvárad

8.     Enyedi Anna Regina: Vakolathullám, bádogvirág, galamb-fríz. Szecessziós épületornamentika Nagykárolyban;

9.     Végh Loretta Vivien: A Friedrich-kormány bel- és külpolitikai stratégiái Erdély elvesztése kapcsán; Debreceni Egyetem

10.  Dénes Zoltán Mihály: Szakrális terek és vallásdiplomácia a Partiumban; Szegedi Tudományegyetem

11.  Fleisz János: A Partium régió kutatásának kérdései, problémái és lehetőségei; Sapientia Varadiensis Alapítvány-Nagyvárad    

 

Nyelv- és irodalomtudományi szekció

Szekcióvezető: Bartha Krisztina (Partiumi Keresztény Egyetem)

1.     Bartha Krisztina: Kétnyelvű gyermekek spontán beszédének vizsgálata; Partiumi Keresztény Egyetem

2.     Mádi Gabriella: Nyelvi sokszínűség egy kárpátaljai magyar regényben; II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

3.     Nagy Ágota: Nyelvi kontaktusjelenségek és etnokulturális identitás: német-jiddis nyelvi kapcsolatok az 1930-as évekbeli Csernovicban; Partiumi Keresztény Egyetem

4.     Gazdag Vilmos: Nyelvi szétfejlődés a kárpátaljai magyar nyelvváltozatok szláv kölcsönszavainak tükrében; II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

5.     Szilágyi-Varga Zsuzsa: Felső-Hegyközi helynévszociológia; Partiumi Keresztény Egyetem

6.     Kozma Éva: Források és értelmezések a 19. századi színháztörténetben (különös tekintettel a Komlóssy színészcsalád tevékenységi körére); Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

7.     Nagy Éva: Koós Ferenc templom és iskola alapító Bukarestben; Tanügyminisztérium, Neveléstudományi Intézet Bukarest

8.     Málnási Ferenc: „A gimi, gimi, gimi ilyen volt…” - Erdélyi iskolások diáknyelvi szavai; Brassai Sámuel Elméleti Líceum, Kolozsvár

9.     Ozsváth Edina-Kristina: A nagyváradi Garasos-híd szerelemlakatjai; Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad

 

Közgazdaságtudomány, jogtudomány

Szekcióvezető: Törő Csaba (Károli Gáspár Református Egyetem)

1. Homicskó Árpád Olivér: Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele az Európai Unió tagállamaiban szabadon mozgó személyek esetében; Károli Gáspár Református Egyetem

2.     Szuchy Róbert: Az egységes villamos-energia piac megteremtésének jogi kihívásai az Európai Unióban, különös tekintettel az új technológiákra; Károli Gáspár Református Egyetem

3.     Kovács Kristóf: Az okosváros-fejlesztések és a településimázs összefüggéseinek vizsgálata    helyi lakosság körében; Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala      

4.     Szilágyi Ferenc, Podruzsik Szilárd: A Partium mezőgazdasági profilja; Partiumi Keresztény Egyetem, Corvinus Egyetem

5.     Vígh Enikő, Fogarasi József, Fertő Imre: Az éghajlatváltozás hatása a növénytermesztők hatékonyságának alakulására; Partiumi Keresztény Egyetem, MTA

6.     Fikó László: A demokratikus átalakulás gazdasági magyarázata; Partiumi Keresztény Egyetem

7.     Czuczor Krisztina: Bihar megyei települések jelentősége az idegenforgalmi elsődleges szuprastruktúra vonatkozásában, a kereskedelmi szálláshelykínálat oldaláról; Partiumi Keresztény Egyetem

8.     Pónusz Mónika: Ellátási lánc menedzsment korszerű megoldások és IPAR 4.0 összefüggései; Károli Gáspár Református Egyetem

9.     Tobak Júlia: Családi tulajdonú vállalkozások fejlődési szakaszai három dimenzió szerint; Debreceni Egyetem

10.  Králik Lóránd-István, Szász Erzsébet: Hozzáadottérték-adó hiány Romániában és ennek hatása az Észak-Nyugati Régióra; Partiumi Keresztény Egyetem

11.  Szász Erzsébet: A fejlődő technológia (robotika, mesterséges intelligencia) hatása a számviteli szakmára és más professziókra, Partiumi Keresztény Egyetem

 

Társadalomtudomány, pedagógia szekció

Szekcióvezető: Székedi Levente (Partiumi Keresztény Egyetem)

1.     Szilágyi Ferenc, Izsák Hajnalka: Kisebbségi oktatás a romániai Bihar megyében; Partiumi Keresztény Egyetem

2.     Bordás Andrea: Rekrutáció, képzés és pályakövetés a PKE tanító- és óvóképző szakán; Partiumi Keresztény Egyetem

3.     Domján M. Katalin: A PKE és a romániai magyar tanítóképzős hallgatók pályaválasztási motivációjának összehasonlító elemzése; Partiumi Keresztény Egyetem       

4.     Ardelean Tímea: Digitális kihívások és lehetőségek az oktatásban Bihar és Hajdú-Bihar megyében; Partiumi Keresztény Egyetem

5.     Albert-Lőrincz Csanád: Képzéshasznosulás a segítőszakmákban; Partiumi Keresztény Egyetem

6.     Pásztor Rita, Székedi Levente: Humánerőforrás fejlesztése Bihardiószegen. Felnőttképzési perspektíva; Partiumi Keresztény Egyetem

7.     Debrenti Edith: Társadalmi- gazdasági vizsgálatok Bihar megyében; Partiumi Keresztény Egyetem

8.     Lászlóffy Zsolt: Partium zenei intézményesülése: történelmi háttér, tervek és megvalósítások; Partiumi Keresztény Egyetem

9.     Apáti Norbert: Az ingázás és az iskolázottság kapcsolatának vizsgálata a határ menti térségekben Magyarországon 2011-ben; Debreceni Egyetem

10.  Pintye Zsolt: A határmenti települések társadalmi kutatásának módszertana; Debreceni Egyetem

11.  Zakota Zoltán: Változások a partiumi felsőoktatásban; Partiumi Keresztény Egyetem

logo 01Partium6kre logologo 1ptkikormany 20tamogatas

forrás: ptki.partium.ro