Oktatás/Kutatás  »  Partium Kiadó
Partiumi Egyetemi Szemle – Partium Kiadó

Egyetemünkön először egy tudományos folyóirat megalapítására mutatkozott igény, ezt – a Partiumi Egyetemi Szemlét – sikerült is 2002-re létrehoznunk. Első számunk egyetemünk elődje, a Sulyok István Református Főiskola fennállásának tíz éves évfordulója alkalmából tartott konferencia anyagait tartalmazta. A második számra már véglegesítődött a lap struktúrája. A kisebb méretű egyetemek természetesen nem bírnak el több különböző, szakosodott periodikát – de erre talán nincs is szükség tudományos közösségünk szerveződésének szempontjából. Hiszen, noha egy átfogó periodika tartalmi vonatkozásban szükségszerűen eklektikussá válik, véleményünk szerint létezik jó értelemben vett eklekticizmus is – mégpedig a gondolatébresztő sokszínűség. Minthogy egyetlen tudományág sem lehet öncélú, feltételezhetően léteznek olyan érintkezési pontok a különböző szakterületek között, amelyek mintegy megkövetelik az összerendeződést. Ennek az elképzelésnek a jegyében született a hét állandó rovat:

Lélek-tér-kép – ebben a rovatban többnyire teológiai írásokat közlünk;
Jelenvalóság – szociológiai, közgazdaságtani, szociális munkás, pszichológiai tanulmányok tömbje;
Nyelvvilág – ebben irodalomelméleti, nyelvészeti, irodalomtörténeti stb. írások kapnak helyet, valamint az idegen nyelven írt szövegek;
Gondolatút – filozófusok „agorája”, valamint a képzőművészet területéről származó elméleti tanulmányok;
Felütés – itt többnyire zeneelméleti, zeneesztétikai, zenetörténeti szövegeket közlünk;
Gutenberg-galaxis – recenziók;
Mikrokozmosz – ez a rovat azt a célt szolgálja, hogy az egyetemünkön elhangzott, nem föltétlenül szaktudományos szövegek is helyet kapjanak a lapban, mintegy az egyetemi belső tudományos élet tükreként.

Szándékaink szerint a Partiumi Egyetemi Szemle a dialógus tere – a különböző tudományterületek között, az egyetemi tudományos közösség tagjai között és nem utolsósorban az oktató és az egyetemi hallgató között. Meggyőződésünk, hogy lapunk akkor kezd élni, „működni”, ha ténylegesen agorává válik, olyan nyílt térré, ahol mindannyiunk kérdései létjogosultságot nyernek. Ugyanakkor az áldatlan romániai magyar könyvtári állapotok miatt lapunk feladataként azt is felvállaltuk, hogy a hallgatók számára másodlagos irodalomként is értékesíthető írásokat, fordításokat közöljünk, illetve, hogy idegen nyelvű írásokat is közzétegyünk. Természetesen az egyetemi szellemi élet hangsúlyos résztvevői a hallgatók is. Egy induló, fiatal kutató további munkálkodása számára pedig mi sem biztosíthat nagyobb motivációt, mint hogy első tudományos eredményeit megoszthatja nemcsak a szakirányítókkal, hanem a tágabb szakmai közösséggel is. Ezért a kiadvány céljai között szerepel az is, hogy teret nyisson a hallgatók felé.

A szerkesztőség tagjai:
Főszerkesztő: Dr. Szegő Katalin
Felelős szerkesztő: Demeter Szilárd
Szerkesztő: Balogh Brigitta
Tördelőszerkesztő: Horváth István

Lapszámainkat a PKE képzőművészet és reklámgrafika szakos hallgatóinak munkáival illusztráljuk.

Ebből a lapból és szerkesztőségéből nőtte ki magát végül a Partium Kiadó, amelyet 2003-ban jegyeztettünk be hivatalosan. Kiadónk többek között a következő sorozatokat indította útjukra:
• egyetemi jegyzetek
• szöveggyűjtemények
• a PKE oktatói által írt tudományos dolgozatok, referencia-anyagok, szakkönyvek stb.
• alkalmi kiadványok (brosúrák, népszerűsítő kiadványok, konferencia-kötetek, felvételi tájékoztatók stb.)
Partiumi Egyetemi Szemle

Eddig megjelent köteteink:

• Szűcs István (szerk.): Társadalomtudomány – neveléstudomány (tanulmányok)
• Demeter M. Attila (szerk.): Politikai doktrínák (szöveggyűjtemény)
• Tonk Márton: Bevezetés a középkori filozófiába (egyetemi jegyzet)
• Geréb Zsolt: Újszövetségi tanulmányok (1969–2004) (válogatott tanulmányok)
• Szilágyi Györgyi – Gidai Erzsébet (szerk.): Gazdaság, régiófejlesztés, oktatás (konferencia-kötet)
• János-Szatmári Szabolcs – Boszák Gizella (szerk.): Germanistik ohne Grenzen. Studien aus dem Bereich der Germanistik (konferencia-kötet)

Kiadványaink megvásárolhatók a kiadó székhelyén.

Elérhetőségeink:
E-mail: pkeszemle@partium.ro, pkeszemle@yahoo.com
Telefon: +40/259/418252 (112-es mellék)
Levélcím: 410209 Oradea, str. Primăriei 27.

 
© 2007-2010 Partiumi Keresztény Egyetem
RO 410209 Oradea
Str. Primăriei Nr.36
Tel/Fax: 004-0259-418244
email: partium@partium.ro