Tudományos kutatás
• A tudományos kutatás állandó és szerves alkotó részét képezi a Partiumi Keresztény Egyetem tevékenységének, amelyben az oktatók irányításával hallgatóink is részt vállalnak.
• Egyetemünkön számos kiemelkedő kutatói tapasztalattal és tudományos hírnévvel rendelkező oktató fejti ki tevékenységét, akik kimagasló eredményeket mutatnak fel saját kutatási területükön.
• Ezt tükrözik a tekintélyes, hazai és külföldi kiadóknál évenként rendszeresen megjelenő publikációk, valamint a nemzetközi konferenciákon bemutatott értekezések magas száma.
Tevékenységi körünk
• A Partiumi Keresztény Egyetemen számos, tanszékek keretében tevékenykedő, vagy éppenséggel interdiszciplináris jellegű, több tanszék együttműködésén alapuló kutatócsoport szerveződött, amelyek rendszeresen valósítanak meg kutatási projekteket.
• E kutatói munkaközösségek nem egy esetben nemzetközi partnerségen alapuló pályázatok keretében nyerték el
olyan tekintélyes finanszírozó szervezetek támogatását, mint például:
- a Sapientia Alapítvány- Kutatási Programok Intézete,
- a Magyar Tudományos Akadémia keretén belül működő Arany János Közalapítvány,
- a Kárpátok Eurorégió Fejlesztési Alapja,
- a budapesti székhelyű Közép-Európai Egyetem (CEU),
- a Nyílt Társadalom Intézet (Open Society Institute).
• Meggyőződésünk, hogy kiemelkedő figyelmet kell fordítani a fiatal oktatók bevonására a kutatói tevékenységbe egyetemünkön, ennek ereményességét bizonyítja a hazai és külföldi doktori képzésekben résztvevő oktatóink magas száma.
Eddig elért sikereink
• Hallgatóink kutatómunkájának sikerét igazolja a PKE-n évente megrendezett Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott magas színvonalú dolgozatok jelentős száma, valamint az a tény, hogy számos hallgatónk kiemelkedő díjazást ért el a más - hazai és magyarországi - felsőoktatási intézmények által szervezett tudományos redezvényeken is.
• Oktatóink és hallgatóink kutatói tevékenységére ösztönzőleg hatnak az intézményünk által több alkalommal is megszervezett nemzetközi tudományos konferenciák, valamint az a publikációs lehetőség, amelyet az egyetemünk szervezeti keretében működő Partium Kiadó, és tudományos folyóiratunk, a már negyedik éve megjelenő Partiumi Egyetemi Szemle biztosít.
Műhelyünk 2006-ban alakult meg a PKE Képzőművészeti Tanszék keretén belül, abból a felismerésből
adódóan, hogy szükséges megteremteni egy platformot a vizuális alkotás és nevelés problematizálására és kutatására.
• kutatóműhelyünk tevékenységei:
- A Tanszéken zajló minőségoktatás támogatása és a szak akkreditációs anyagának előkészítése;
- Tudományos és művészeti konferenciák, rendezvények szervezése;
- Hallgatói tehetséggondozás szervezése és a hallgatók bevonása a Kutatóműhely munkájába;
- A Kutatóműhely weboldalának tartalomfejlesztése;