Újraakkreditálták a Partiumi Keresztény Egyetemet

Dr. János Szabolcs, a PKE rektora július 1-jén jelentette be a sajtónak: az intézmény sikeresen megfelelt a romániai minőségbiztosítási hatóság (ARACIS) által folytatott kiértékelés követelményeinek.

A PKE megbízható minősítést kapott a tizenkét tagú bizottságtól, amely romániai egyetemek professzoraiból, hallgatókból, és egy osztrák egyetem professzorából állt.

A rektor úr a sajtónak elmondta, hogy bár az egyetem már 2008-ban megkapta a végleges működési engedélyt, ezt ötévente kötelező megerősíteni. Az bizottság terjedelmes jelentése nem tartalmaz negatívumokat, csupán egy-két olyan javaslatot, amelynek megvalósításán az egyetem már jelenleg is dolgozik. Ilyen javaslat volt például az egyetemen folytatott tudományos kutatások magasabb fokú nemzetközi megjelenítése.

Img 2443

Pozitív értékelést kapott viszont az intézmény atipikus és regionális jellege, illetve a kiscsoportos oktatás következményeként kialakult családias légkör, amely a tanárok és diákok körében tapasztalható. Ez főként a tanár-diák aránynak is köszönhető, hiszen a jelenleg minden tíz diákra jut egy tanár, ami megkönnyíti a közvetlen kommunikációt.

A tandíj értékét is megfizethetőnek ítélték, illetve azt, hogy magánegyetemként a PKE hallgatói ugyanúgy igénybe vehetnek bármely olyan szolgáltatást (ösztöndíjak, támogatások, külföldi tanulmányutak) amit egy állami intézmény hallgatója.

Sajtofoto3

A bizottság nem csak az egyetem vezetőségét és oktatóit kérdezte, hanem jelenlegi és már végzett diákokat is meghallgatott, valamint a munkaadók tapasztalatait is figyelembe vette a minősítési eljárás során.

A rektor úr elmondta, a bizottság az egyetem újra akkreditálása mellett három szak akkreditációját is megerősítette: a menedzsment, a képzőművészet és az angol szakokét.

A július 14-én kezdődő felvételi beiratkozások alkalmával tehát a PKE megbízhatónak minősített egyetemként várja az új beiratkozókat.