PKE-n történő filmvetítési sorozat

következő részére május 12-én, pénteken 17 órától kerül sor

Ebből az alkalomból két filmet is megtekinthetnek az érdeklődők. 17 órától Jancsó Miklós Szegénylegények című alkotását, majd 19 órától Makk Károly Szerelem című művét fogják levetíteni.

 

Szegénylegények (1966)

dráma, fekete-fehér, 90 perc, román felirattal

Renedző: Jancsó Miklós

Forgatókönyv: Hernádi Gyula, Karall Luca

Operatőr: Somló Tamás

Díszlet: Banovich Tamás

Vágó: Farkas Zoltán

Szereplők: Görbe János, Latinovits Zoltán, Molnár Tibor, Barsi Béla, Madaras József, Koltai János, Kozák András, Agárdy Gábor, Avar István

 

A film szemlélete és formanyelve új korszakot nyitott a magyar filmtörténetben. A hosszú percekig tartó beállítások, a végtelennek tűnő magyar Alföld statikus keretében aprólékosan koreografált tömegmozgatás, az egyenruhás katonák, mind a rendező összetéveszthetetlen alkotói védjegyévé váltak. A film nemzetközi premierje 1966-ban volt a Cannes-i fesztiválon és a magyar filmkritikusok nagydíja mellett Somló Tamás operatőri díjat, míg az alakításáért Görbe János a legjobb színész díját is elnyerte itthon, majd a filmszemlén a szakmai zsűritől a legjobb rendező díját, a társadalmi zsűritől pedig a nagydíjat is megkapta. Ezt követően Locarnóban a FIPRESCI díjat, majd a rangos londoni filmfesztiválon a legjobb külföldi film díját nyerte el.

 

Szerelem

1971, dráma, fekete-fehér, 85 perc, román felirattal

 

Rendező: Makk Károly

Forgatókönyv: Bacsó Péter, Déry Tibor írása alapján

Operatőr: Tóth János

Zene: Mihály András

Szereplők: Darvas Lili, Törőcsik Mari, Darvas Iván, Mensáros László, Orsolya Erzsi, Bitskey Tibor, Szakács Eszter, Ambrus András

 

A költői szépségű film az élet legfontosabb kérdéseit érinti - szerelemről, halálról, túlélésről szól. Az '56-os korszak abszurditását úgy fokozza, hogy a századforduló biedermeier emlékeit felvillantva egy vállalhatatlan meg egy visszahozhatatlan világot, kétféle lehetetlent szembesít egymással. A Szerelem minden idők egyik legszebb magyar alkotása, mely méltó helyet foglal el a "Budapesti tizenkettő" filmjei között, s a világegyetemes filmművészetében. Negyvenöt évvel a cannes-i nemzetközi premier után 2016-ban újra bemutatták a filmet a 69. cannes-i fesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics elnevezésű programban, melyen a 90 éves rendező személyesen részt vett.

120 oradea 08 2