Orientációs nappal kezdődött a tanév

Elkezdődött hétfőn a tanév a Partiumi Keresztény Egyetemen. Orientációs nap volt, azaz a hallgatók megtudhattak új dolgokat az egyetemi évről és a szakról, ahová felvételt nyertek.

Az első éves hallgatók külön termekben gyülekeztek hétfő reggel, attól függően, hogy melyik szakra jutottak be. Amint a rektori hivatal képviselőjétől megtudtuk, úgynevezett orientációs nap volt, ilyenkor az első éveseket a tanszék oktatói fogadják, s az évfolyamvezető tanár bemutatja a képzést, a tantervet, elmagyarázza, mik az adott szakon az elvárások, a lehetőségek (például ösztöndíjak), milyen az év szerkezete. Egyúttal körbe is vezetik a hallgatókat az épületben, megmutatják nekik, hol a titkárság, a kollégium, betérnek a könyvtárba, ahol megtudhatják, hogyan lehet feliratkozni.

Vélemények

Azt is e nap során tudhatják meg a hallgatók, hogy az adott képzésen belül milyen opcionális tantárgyak közül választhatnak, esetenként más szakok tantárgyait is felvehetik. Megbarátkozhatnak a vizsgaszesszió fogalmával – azzal, hogy nem kell ugyan napról napra tanulni, viszont idejében fel kell készülni a vizsgákra. Egyúttal a hallgatók is feltehetik a kérdéseiket. A tulajdonképpeni tanítás ma kezdődik el, az ünnepélyes megnyitó pedig október 14-én, pénteken 11 órától lesz.

A közgazdasági kar hallgatói reggel kilencre gyűltek össze. Egyikük, Bodán Izabella kérdésünkre elmondta: turisztika szakra jelentkezett, mivel úgy gondolja, a szolgáltatásoknak, az idegenforgalomnak van jövője, s az egyetem végeztével el fog tudni helyezkedni. Csütörtöktől vasárnapig részt vett az egyetem által szervezett gólyatáboron is, Sólyomkőváron. „Nagyon jó volt, örülök, hogy megszervezték, az emberek összeismerkedhettek, ez sokat számít” – tette hozzá.

Egy másik hallgatóval is alkalmunk nyílt beszélgetni. Lőkös Katalin 47 évesen jelentkezett a menedzsment szakra. Mint mondta, saját cégét vezeti, de a tisztséghez nincs meg a diplomája, ezért látta szükségét, hogy menedzsmentre iratkozzon fel. Nem utolsó sorban: nagyon örül a lehetőségnek, hogy ezúttal magyarul tanulhat. „Mindkét gyerekem egyetemet végez, én sem adhattam alább” – jegyezte meg. Mint hozzátette: barátságos fogadtatásban volt része, az egyetem elnyerte a tetszését már az első pillanattól.

Korosztályok

Mint megtudtuk, a frissen végzettek mellett a harmincas, negyvenes korosztály képviselői is évről évre nagyobb arányban iratkoznak fel, vannak, akik már elvégeztek egy egyetemet és most mesteri képzésre jelentkeznek, mások a korábbi végzettségüktől teljesen eltérő szakra iratkoznak fel. Egyúttal a határon túli jelentkezők száma is évről évre nő, legnagyobb részük a határ menti régiókból jön. Valószínűleg számít, hogy itt tandíjmentes helyre is esélyük van bejutni.

Egy Szatmár megyéből érkezett, angol szakos első éves egyetemistával, Mihály Saloméval is beszéltünk – ő elmondta, úgy gondolja, a nyelvtudás nagyon fontos, később elképzelhetőnek találja, hogy a tanügyben fog elhelyezkedni és segítségére lesz, amit itt tanul. „Nagyon kedvesek az itteniek, könnyű tájékozódni, ha kérdéssel fordulok bárkihez, nagyon segítőkész” – mondta.

Képzések

Az idén 226 hallgató kezdi el az egyetemi alapképzést a Partiumi Keresztény Egyetemen, a következő szakokon: német nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, tanítóképző, szociális munka/szociológia, menedzsment, kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana, bank és pénzügyek, képzőművészet, zenepedagógia. Mesteri képzésen az első évesek száma 99, itt a következő szakok indulnak: filozófia és művészet nyilvános térben, többnyelvűség és multikulturalitás, európai szociálpolitikák, vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, idegenforgalmi gazdálkodás, vizuális kommunikáció, zeneművészet a kortárs kultúrában.

Neumann Andrea

 

Forrás: http://www.erdon.ro/orientacios-nappal-kezdodott-a-tanev/3214237

pke