Német nyelvű vetélkedő a Nyílt Napon

Szeretettel várunk minden versenyzőt és érdeklődőt a Nyílt Napi Großwardein von oben tematikájú vetélkedőn! Játsszunk és tanuljunk együtt!

A PKE Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja a 2016/17-es egyetemi évben is meghirdeti immár hagyományossá vált tanulmányi versenyét középiskolás diákok számára.  A verseny témája: "Großwardein von oben".

A verseny két szakaszból áll. Az első részben 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik megoldva visszaküldik a Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport által minden hónap 15-éig (decembertől márciusig) a Facebookon (Germanistik Partium) és a német szak egyetemi honlapján (nemetszak.partium.ro) közzétett feladatlapokat. A négy feladatlap felkészítő jellegű gyakorlatokat tartalmaz a verseny második szakaszának teljesítéséhez.

A kitöltött feladatlapokat a germanistik.partium@gmail.com címre várjuk minden hónap 10-éig, majd javítás után elküldjük a csapatoknak az elért pontszámokat.

A második részben a Partiumi Keresztény Egyetem Nyílt Napi rendezvényén, 2017. április második felében a 3-5 fős csapatok egy vetélkedőn (kvízjáték) vehetnek részt, amely tematikusan kapcsolódik a verseny első szakaszában megoldott feladatokhoz. A Nyílt Napi vetélkedőn való részvételnek nem feltétele a feladatlapok megoldása és visszaküldése.

nyertes csapatok pénzjutalomban részesülnek, amelynek értéke a következő:

1. díj: 500 RON

2. díj: 400 RON

3. díj: 300 RON

A 2015/16-os egyetemi évtől kezdődően a versenyben újdonságnak számít, hogy a csapatokat felkészítő oktatók is jutalomban részesülnek, a csapat(ok) által elért helyezések függvényében.

1. díj: 500 RON

2. díj: 400 RON

3. díj: 300 RON

Azon csapatoknak, akik mindegyik feladatlapot megoldva visszaküldik, lehetőségük nyílik a kvízjátékban egy-egy kérdést kiváltani a következő felosztás szerint:

  1. A feladatlapok kitöltésénél az elérhető pontok legalább 50%-ának megszerzése révén kiváltható („passzolható”) 3 kérdés.
  2. A feladatlapok kitöltésénél az elérhető pontok legalább 70%-ának megszerzése révén kiváltható 4 kérdés.
  3. A feladatlapok kitöltésénél az elérhető pontok legalább 80%-ának megszerzése révén kiváltható 5 kérdés.

17155330 1025795237553172 7967773886187834532 n

Első feladvány:

Feladatlap I.

Megoldólap I.

Második feladvány:

Feladatlap II.

Megoldólap I.

Leadási határidő: 2017.02.10.

Harmadik feladvány:

Feladatlap III.

Hanganyag

Megoldólap III.

Leadási határidő: 2017.03.10.

Negyedik feladvány:

Feladatlap IV.

Megoldólap IV.

Leadási határidő: 2017.04.10.

forrás: nemetszak.partium.ro