Gólyatábor 2016, Sólyomkővár

Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének (PKED) beszámolója

 

Az előző évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a nagy népszerűségnek örvendő Gólyatábor. A tábor helyszínéül idén is Sólyomkővár szolgált. Rendezvényünkön 34 elsőéves hallgató és 12 szervező vett részt.

 

Szeptember 29-én, csütörtök reggel fél tízkor az Arany János Kollégium udvarán izgatottan gyülekeztek az elsőéves egyetemisták. Miután közös erővel eljuttattuk csomagjainkat a buszba elindultunk a tábor helyszínére, ahová délben meg is érkeztünk. A leszállást követően a gólyákkal ismertettük a tábor szabályait illetve névsor alapján megtörtént a regisztráció, valamint átadtuk a rendezvényre készült pólóikat és névkártyáikat.

Az első játék során a fiúk és lányok egymással szemben, egy hosszú sorban álltak fel. Feladatuk az volt, hogy beszélgetés nélkül elmutogassák egymásnak a születési dátumukat, így sorrendbe rendeződtek a legöregebbtől a legfiatalabbig majd ezek után 1-5ig tartó számozással csapatokra osztottuk őket. A játék által biztosíthattuk azt, hogy véletlenszerűen alakuljanak a csapatok és azok tagjai.

A felosztás után minden csapatvezető félrevonult csapatával és laza ismerkedő játékok és beszélgetés által kezdeményezte a csapaton belüli összhang kialakítását és a tagok összerázását valamint motiválását.

Mindezek után sor került az ebédre, amely nem más volt, mint egy meleg paprikás krumpli, melyet szakácsaink a legjobb tudásuk szerint készítettek el.

Lazább ügyességi játékokkal folytattuk a napot, melyek a következőképpen alakultak:

  • Bemutatkozó: melynek lényege, hogy minden csapat egy rövid, kreatív bemutatkozó ének vagy vers által ismertesse az összes csapattagot és magát a csapatot is.
  • Hídépítés
  • Fekvőtámasz tojással
  • Transformers
  • Mire jó?

Hideg vacsorával kezdtük az esti programsorozatunkat, melyet esti játékok követtek: aktivity valamint általános műveltség kvíz. Az első estét ismerkedéssel és mulatsággal zártuk.

Szeptember 30-án, pénteken reggeli tornával kezdtük a napot, majd reggeli után újra a játékoké volt a főszerep.

  • Joghurtos játék
  • Cipőcsere futam
  • Cipőfűző összekötős
  • Tojás passz
  • Vödrös játék
  • Csoki evés staféta
  • Csipesz

A játékok sorát az ebéd szakította félbe, mely során babgulyást fogyaszthattak el a résztvevők. Továbbá a szervezők keksz-szalámival kedveskedtek a résztvevőknek. Egy kisebb pihenő után újra kezdetét vették a játékok.

  • Három majom
  • Palack rablás
  • Találmányok hivatala

Vacsorára virslit fogyaszthattak a résztvevők és szervezők egyaránt, amely után nagyrészt benti játékok következtek.

  • Toronyépítés
  • Spagetti-pufulec torony
  • Tojásvédés
  • Narancs pucolás
  • Pulzus
  • Öltöztetős játék
  • Akadálypálya, avagy gólyatáboros Forma1

Az estét tábortűzzel és kisebb mulatsággal zártuk.

Október 1-én, szombaton reggel ismét tornával indítottuk a napot, majd reggeli után néhány próbával folytattuk programsorozatunkat, miközben az egyetem képviselete is megérkezett a tábor helyszínére: Tőkés László egyetemünk elnöke, Tolnay István tanácsos úr valamint Molnár Erzsébet a Közgazdaságtudományi Kar dékánja.

  • Rúzsnyom
  • Honfoglalás
  • Japán hordár
  • Zenés játék
  • Reklámozás

A játékok menetét az egyetemi képviselet előadása, majd az azután következő ebéd szakította félbe. A szervezők puddingal kedveskedtek a résztvevőknek és a vendégeknek, majd egy rövid szünet után bemutatásra kerül a PKED tevékenysége és felépítése is, majd folytatódtak a játékok.

  • Lufi-pukkasztás
  • Honfoglaló
  • Betű gyűjtés

Vacsora után kezdetét vette az utolsó esti nagy játék:

  • Ragasztószalag

Az este az eredményhirdetéssel zárult, ahol kihirdettük melyik csapat hányadik helyen végzett a három napot felölelő játéksorozat után.

Október 2-án, vasárnap reggel a reggeli étkezés után mindenki összecsomagolt és a helyszínt kitakarítottuk, ezek után pedig indultunk vissza buszokkal Nagyváradra.

 

Nagyvárad,                                                                                                         Császár Tímea

2016.10.14                                                                                                            PKED Elnök

P1550832040062074138167179313506525P1560166