Csalóka szivárvány, vendégelődás a PKE-n

A kovásznai POKOLSÁR Egyesület előadása a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe 2016. április 30-án, szombaton 18 órától.

A kovásznai POKOLSÁR Egyesület szeretettel meghívja önt és kedves családját a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe 2016. április 30-án, szombaton 18 órától, amikor Tamási Áron  Csalóka Szivárvány című 3 felvonásos színműve kerül bemutatásra. A színművet Gazda József – Tamási Áron majdnem egész életművének a színpadra ültetője – rendezte. „Csalóka-e a szivárvány? teszi fel gyönyörű művével a kérdést nagy írónk, Tamási Áron. S válasza az: Igen, csalóka! Mert ugyan ki nem lenne elégedetlen a sorsával? Nemzetünk, népünk gyötrelmesen nehéz sorsával, melynek szükségszerűen része az egyén, a mindenkori egyén sorsa is.

A te sorsod, az én sorsom! Valamennyiünké, akik itt, Erdély földjén élünk, s e megtöretett nép, a magyarság sorsának részesei vagyunk. S így joggal érezzük: Bizony, jó lenne átbújni a szivárvány alatt. Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz, s az egyenes úthoz.” mondja a darab rendezője Gazda József.

 

A “Pokolsár” Egyesület Színtársulata hívja Önöket, akik együtt vagyunk részesei ennek a „szép magyar sorsnak”, s örökösei hóban is viruló nyelvünknek, kultúránknak, hogy őrizzük féltve a lángot, mely meg is tart, s sorsunk igazságának kimondásával nemcsak megrendít, de fel is emel.

Nekünk, amatőr színjátszóknak a teltház elismerés és a taps a jutalom, éppen ezért szeretettel várjuk, hogy megtiszteljenek meg jelenlétükkel, hiszen csak egymás kezét fogva, egymást segítve, táncaink, népdalaink és nyelvünk művelése által maradhatunk meg.

csalokanagyvarad 1